Milan: bemutatták Hondát, aki bajnoki címért jött

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.08. 16:47
null
Az új szerzemény Honda (balra) és Adriano Galliani (Fotó: Reuters)
Szerdán sajtótájékoztató keretében mutatta be az olasz élvonalbeli AC Milan új igazolását, Honda Keiszukét. A japán válogatott futballista ingyen érkezett a CSZKA Moszkvától, és a 10-es mez lesz az övé a milánói együttesben.

 

 

„Mindig is a Serie A-ban szerettem volna futballozni, megtiszteltetés, hogy a Milan tizese lehetek. Az olasz bajnokság nagyon népszerű Japánban, minden héten néztem a meccseket – mondta hivatalos bemutatásán Honda Keiszuke. – Ismertem az összes játékost, a Milan legendái a példaképeim voltak. Bajnok akarok lenni a Milannal, minden gondolatom a Bajnokok Ligája körül forog.”

Az AC Milan első japán légiósa nem biztos, hogy már a hétvégi, Sassuolo elleni bajnokin bemutatkozhat új csapatában.

„Meg kell mutatnom, hogy nem véletlenül hoztak ide. Mindent meg fogok tenni, hogy gólokat szerezzek és gólpasszokat adjak. Több pozícióban is tudok játszani, de leginkább a csatárok mögött, támadó középpályásként érzem magam jól a pályán – folytatta a 27 éves futballista. – Egy hónapja nem léptem pályára, időre van még szükségem.”

A Naritából érkező repülőgép szombaton landolt Milánóban, ahol több száz újságíró és szurkoló várta Hondát. Mint ismert, a középpályás szerződése decemberben lejárt az orosz CSZKA Moszkvánál, így a Milan ingyen igazolhatta le.

Legfrissebb hírek

Nem őrizte meg előnyét a Cagliari, pontosztozkodás az Udinese otthonában

Olasz labdarúgás
3 perce

102. perces büntetővel pontot mentett, de így is tovább szenved a Lazio Sarrival a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
21 órája

Hiába játszott jobban, kikapott a Sassuolótól, így továbbra is nyeretlen a Verona

Olasz labdarúgás
2025.10.03. 20:44

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 22:36

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 09:17

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit, és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 22:46

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 16:56

Serie A: gyors gólokkal kezdett a Sassuolo, győzött is

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 14:39
Ezek is érdekelhetik