Milan: megműtötték El Shaarawyt, veszélyben a vb-je

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.28. 16:27
Megoperálták a Milan labdarúgócsapatát erősítő Stephan El Shaarawyt, aki legkorábban 10 hét múlva térhet vissza, így veszélybe került világbajnoki szereplése is.

El Shaarawy lábközépcsonttörése miatt csak négy bajnokin tudott pályára lépni ebben az idényben, sérülése pedig továbbra sem jött rendbe teljesen, ezért szombaton megműtötték.

A beavatkozást a holland Niek van Dijk professzor végezte el, aki szerint leghamarabb 10 hét múlva léphet újra pályára a Kis fáraó becenevet viselő 21 éves támadó.

Ez alapján El Shaarawyt március közepén láthatjuk legközelebb akcióban, ami azt jelenti, hogy nagy veszélybe került vb-szereplése. Az olasz válogatottat irányító Cesare Prandelli ugyanis megerősítette, hogy a játékosok áprilisi állapota alapján jelöli ki Brazíliába utazó keretét.

Legfrissebb hírek

Visszavonult a hollandokat vb-elődöntőbe juttató kapus

Minden más foci
2025.09.23. 18:50

Pulisic volt a Milan nyerőembere az Udinese otthonában

Olasz labdarúgás
2025.09.20. 22:42

Több mint fél évszázada fennálló rekordot döntött meg Modric a Bologna elleni meccsen

Olasz labdarúgás
2025.09.15. 09:42

Sokáig szenvedett a Milan, de az érvénytelen gólok után megnyerte a mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.08.29. 23:00

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 23:00

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 10:39

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05
Ezek is érdekelhetik