Milan: Galliani pesszimista Honda megvásárlása ügyében

Vágólapra másolva!
2013.08.08. 17:57
Adriano Galliani, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) rajtjára készülő Milan alelnöke kezdi temetni a reményt, hogy még a nyáron sikerül szerződtetni Honda Keiszukét a CSZKA Moszkvától.

„Beszéltem telefonon a CSZKA elnökével, aki azt mondta, nem adják el Hondát" – ismertette olasz újságírókkal Galliani az ügy legújabb fordulatát.

Mint arról többször beszámoltunk, a két csapat tárgyalt arról, hogy a Milan még a nyáron megvásárolja a Moszkvában december végéig szerződéssel rendelkező Hondát, de a jelek szerint immár szinte biztos, hogy meg kell várnia a játékos januári szabaddá válását.

Galliani nem túl derűlátó a még lehetséges nyári erősítésekkel kapcsolatban, ugyanakkor kijelentette: a tavaly Caenből igazolt francia-szenegáli támadót, M'Baye Niangot nem adják sem el-, sem kölcsön-, hiába látná szívesen a Genoa.

Legfrissebb hírek

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
10 órája

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Megnyílhat az út Isak előtt, csatárt igazolt a Newcastle United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.30. 12:09

Újabb Juventus-játékost szerződtetett a Nottingham Forest

Angol labdarúgás
2025.08.30. 11:55
Ezek is érdekelhetik