Milan: Honda januárban, Júlio César már nyáron érkezhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.21. 15:14
null
Nincs most elég pénz, Honda Milánóba költözése kitolódhat (Fotó: Reuters)
Az AC Milan ügyvezető igazgatója, Adriano Galliani kijelentette: anyagi források hiányában nem valószínű, hogy a CSZKA Moszkva támadója, Honda Keiszuke január előtt a Milan játékosa lesz. Szintén a Milanhoz kapcsolódó hír, hogy az Interrel 2010-ben BL-t, bajnokságot és Olasz Kupát nyerő brazil kapus, Júlio César – az AS Roma bánatára – akár már a nyáron csatlakozhat a kerethez.

Honda átigazolása már hetek óta kiemelt téma a Serie A bronzérmesénél, de Galliani szerint szponzori segítség nélkül a nyáron ez nem valósulhat meg, ráadásul a japán légiós szerződése december 31-én lejár a moszkvai együttesnél.

„A CSZKA gazdag klub, rengeteg pénzt kért Honda játékjogáért. Egyelőre nehezen elképzelhető az álláspontok találkozása, hacsak nem érkezik egy kiadós szponzori injekció a klubhoz” – idézi a Sky Sport Italia Gallianit.

A sportvezető kitért a korábban a Milan által is figyelt új Juventus-szerzeményre, Carlos Tévezre, illetve a brazil Robinho szerződéshosszabbítására (a támadó a héten 2016-ig szóló kontraktust írt alá).

„Robinhóban égett a bizonyítási vágy a csalódást keltő 2012–2013-as szezonja után, ezért a fizetéscsökkentésbe is belement, ő gyakorlatilag egy friss igazolásnak tekinthető.”

„Tévez? Ha szerződtettük volna, akkor most Balotelli nem lehetne velünk.”

Időközben az olasz sajtóban (Calciomercatonews) felröppent a hír, hogy az Arsenal, a Napoli és a Roma által is kinézett Júlio César egy transzfercsavarral Milánó piros-fekete felén köthet ki. Az angol élvonalból májusban kiesett QPR kapusának nem lenne ismeretlen a San Siro gólvonala, hiszen korábban hét éven keresztül védett az Interben.

A Napoli túl magas fizetése miatt mondott le a brazilról, helyette egy évre kölcsönvette Pepe Reinát a Liverpooltól. A spanyol érkezésével Nápolyban kegyvesztetté váló Morgan De Sanctis akár a Romában is kiköthet, főleg ha a Milan tényleg elhappolja a „farkasok" első számú célpontját (Júlio Césart) kapusposzton. Egyelőre úgy tűnik, csak a Milan hajlandó a Konföderációs Kupa legjobb kapusának választott César 2.7 millió eurós fizetési igényét kielégíteni.

Legfrissebb hírek

Kiütés: az Inter vette el az újonc Cremonese veretlenségét a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
18 órája

Nápolyt látni és újjászületni – a Scott McTominay-portré

Képes Sport
Tegnap, 12:21

Remekelt a De Bruyne, Höjlund páros Nápolyban, ikszelt a Juventus Spanyolországban

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 23:03

A kettős terhelés és Kevin De Bruyne miatt is egyre több a gond Nápolyban

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 13:09

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 09:17

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit, és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 22:46

Az AC Milan és az Inter megállapodást kötött az új stadionról

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 16:56
Ezek is érdekelhetik