Genoa: Tőzsér a kitaszítottak körében edz, de nem tér haza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.17. 08:01
Tőzsér Dániel, az olasz élvonalbeli Genoa magyar labdarúgója nem utazhatott el csapata ausztriai edzőtáborába, és mint arról olaszországi források alapján beszámoltunk, Fabio Liverani vezetőedző nem számít rá a következő idényben. A játékos menedzsere nem cáfolta a hírt, noha úgy tudni, Liverani a játékosnak semmit sem mondott a döntés hátteréről.

„A kölcsönadás látszik a legvalószínűbb lehetőségnek – mondta Filipovics Vladan, a játékos menedzsere a Nemzeti Sportnak, elvetve azt az eshetőséget, hogy az olasz másodosztályban kötne ki ügyfele. – Dani Serie A-szintű játékos, huszonkét meccset játszott a szezonban, így Olaszországban élvonalbeli klubok jöhetnek szóba. Van érdeklődés Spanyolországból és Angliából is. Hogy a Watford ajánlatából mi igaz? Volt róla szó, és él is még a kapcsolat, amelyet nyilván elősegít, hogy olasz vezetősége van a klubnak, a tulajdonos pedig Gino Pozzo, az Udinese első embere. Van-e esély arra, hogy Tőzsér Dániel hazatér az NB I-be? Ez a lehetőség ki van zárva.”

Tőzsér szerződése még három évig érvényes a Genoánál, úgyhogy a helyzetet nem egyszerű megoldani, merthogy – és erre a játékosügynök is utalt – nehéz eladni olyan játékost, akire a saját klubja nem tart igényt.

Jelenleg csak azt lehet tudni teljes bizonyossággal, hogy a megállapodás értelmében a genovai klub köteles edzéslehetőséget adni Tőzsérnek, aki ennek szellemében a hét második felében a „kitaszítottak” társaságában el is kezdi Genovában a tréningeket.

Legfrissebb hírek

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
8 órája

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
12 órája

Öt idény után visszatér a Sepsi OSK-hoz a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
13 órája

Távozott az Atlético világbajnoka; Bódi Ádám is Tiszakécskén folytatja – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
16 órája

A Debrecen kölcsönvette a Ferencváros kapusát – hivatalos

Labdarúgó NB I
19 órája

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.08. 21:10

Magyar válogatott védővel erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 19:38

Francia védőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 17:20
Ezek is érdekelhetik