Roma: visszavonul a világbajnok középpályás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.29. 15:51
null
Simone Perrotta visszavonulásával kettőre csökken az AS Roma világbajnokainak (Totti, De Rossi) száma (Fotó: Action Images)
Visszavonul a profi labdarúgástól Simone Perrotta, az AS Roma 2006-ban az olasz válogatottal világbajnoki címet szerző labdarúgója. A szeptemberben 36. születésnapját ünneplő középpályás azzal indokolta döntését, hogy bár egy másik klubnál még folytathatná, mindenképpen az AS Roma öltözőjében szeretné szögre akasztani a stopliscipőt.

„Nem folytatom tovább, inkább vonulok vissza most a Romából, mint bármelyik másik klub játékosaként egy vagy két év múlva. Mindig is ebben a mezben szerettem volna befejezni, és ebben is fogom” – nyilatkozta a Teleradiostereónak.

Perrotta nem szégyellte bevallani, a klub új vezetőedzője, a francia Lille-től érkező Rudi Garcia nem számol vele a következő szezonra: „Csendben érkeztem, csendben is távozom. Ez így helyes” – mondta.

A felnőttpályafutása elején a Regginából induló, majd egy idényre a Juventusban is megforduló középpályás a 2012–2013-as szezonban 16 bajnoki mérkőzésen két gólt szerzett a Serie A-ban, az Olasz Kupában egy fellépése volt, a Lazio elleni, 1–0-ra elveszített fináléban nem kapott lehetőséget.

„Az egyetlen, amit bánok, hogy az utolsó mérkőzésem nem úgy sikerült, ahogy mi játékosok és a szurkolóink szerették volna. Hatalmas csalódás volt, amin valószínűleg sosem fogok tudni túllépni. Nem szabadott volna így végződnie” – zárta mondandóját Perrotta, aki 2004 és 2013 között volt a fővárosi klub labdarúgója, karrierje során több mint félezer mérkőzésen lépett pályára, az olasz nemzeti tizenegyben 48 alkalommal húzhatta magára a címeres mezt.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
Tegnap, 10:14

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
2025.10.21. 17:16

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 22:51

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 11:35

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 22:59

Fabregas csapata legyőzte a Juventust, már csak az Atalanta veretlen

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 20:39

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Az exnápolyi Simeone góljával fektette két vállra a címvédőt a Torino

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 20:00
Ezek is érdekelhetik