Udinében sem szakadt meg a Napoli rossz szériája

Vágólapra másolva!
2013.02.25. 21:00
null
A Napoli sorozatban ötödik mérkőzésén maradt nyeretlen (Fotó: Action Images – archív)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 26. fordulójában az Udinese hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Napolival. A nápolyi együttes sorozatban ötödik mérkőzésén maradt nyeretlen, és jelenleg hat pont a hátránya a listavezető Juventusszal szemben. Az esti mérkőzésen a Lazio 2–0-ra legyőzte a Pescarát.

 

UDINESE–NAPOLI 0–0

Bár az Udinese az elmúlt öt fordulóban háromszor is vesztesen hagyta el a pályát, és 36 pontot gyűjtve csak a 9. helyen várta a találkozót, hazai formája miatt aggódhatott a Napoli, hiszen a fekete-fehérek az idén otthon az Inter, a Fiorentina, a Siena és a Torino ellen is nyertek – ráadásul Hamsíkék a legutóbbi négy fellépésükön nyeretlenek maradtak.

Igencsak bekezdtek a csapatok, a negyedik percre már mindkét kapu veszélyben forgott, előbb Pasquale lövése szállt mellé, majd Mesto beadása után Cavani nem tudta bevenni az Udinese hálóját.

Amilyen jól indult, olyan hamar ellaposodott az összecsapás, az első komolyabb lehetőségre egészen a 37. percig kellett várni, Hamsík lövésénél azonban helyén volt Padelli.

A félidőben még egy Di Natale-helyzetet jegyezhettünk fel, a csatár ballábas lövése jócskán a kapu fölé szállt.

A második játékrész elején előbb Mesto beadását vágták ki a védők, majd az ellentámadás végén Di Natale blokkolt lövését követően Pereyra lőtt fölé, aztán Cavani kapott labdát a 16-os bal oldalán, a levegőbe felugorva egyből középre adott, az ott érkező Hamsík pedig kapásból a jobb felső sarok mellé lőtt.

A 69. percben Armero verte meg egy az egyben emberét, az alapvonalhoz érkezve azonban pontatlanul adott vissza, így Cavani elől menteni tudtak a védők – ha pontosabb a centerezés, ziccer lett volna.

A hátralévő időben már ekkora helyzet sem alakult ki, így a csapatok végül 0–0-ra végeztek, a Napoli fontos pontokat hullajtott el, így a Juventus jelenleg hat ponttal vezeti a Serie A-t.

LAZIO–PESCARA 2–0

A január közepe óta tartó rossz bajnoki sorozata lezárására törekvő Lazio nagy lendülettel kezdett az esti meccsen, és ha rögtön nem is, a 29. percben Stefan Radu révén megszerezte a vezetést: az első olasz élvonalbeli góljára 119 mérkőzés óta vágyó román balhátvéd a 16-os bal sarka közeléből bombázott ballal a kapu jobb oldalába. 1–0

Mindössze hat perc telt el, és lőtt egy hatalmas gólt a Radu góljánál asszisztot jegyző Senad Lulic is: a bosnyák középpályás 25 méteres jobblábas lövése nyomán a labda a lécről vágódott a Pescara kapujába. 2–0

A Lazio ezzel tovább javította különleges statisztikáját: játékosai ebben a szezonban nyolc gólt lőttek a tizenhatoson kívülről, már csak a Fiorentina (9) jobb náluk ebben a kategóriában.

A második félidő is jó iramú, küzdelmes futballt hozott, újabb gól azonban nem született: a Lazio 2–0-ra nyert, azaz megszakította a január 19. – öt forduló – óta tartó bajnoki nyeretlenségi sorozatát.

Legutóbb nagyjából egy évvel ezelőtt, a 2011–12-es szezon hajrájában volt hasonlóan rossz szériája a római csapatnak: akkor is egy 2–0-s siker jelentette a megváltást, a szenvedő fél az Atalanta volt.

Az utolsó előtti helyen álló Pescara már hét forduló óta nem nyert, a bennmaradásért harcoló „delfinekre" nagyon nehéz hetek várnak.

OLASZORSZÁG, SERIE A, HÉTFŐI MÉRKŐZÉSEK
26. FORDULÓ
Udinese–Napoli 0–0
Lazio–Pescara 2–0 (Radu 29., Lulic 35.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 26 18 4 4 53–17 +36 58
2. Napoli 26 15 7 4 46–21 +25 52
3. Lazio 26 14 5 7 37–29 +8 47
4. Milan 26 13 6 7 45–32 +13 45
5. Internazionale 26 13 5 8 41–34 +7 44
6. Fiorentina 25 12 6 7 45–30 +15 42
7. Catania 26 12 6 8 34–31 +3 42
8. Roma 26 12 4 10 54–47 +7 40
9. Udinese 26 9 10 7 35–34 +1 37
10. Parma 26 8 8 10 32–35 –3 32
11. Sampdoria 26 9 6 11 33–30 +3 32
12. Cagliari 26 8 7 11 32–44 –12 31
13. Torino 26 7 11 8 32–32 0 31
14. Chievo 26 8 5 13 26–42 –16 29
15. Atalanta 26 8 5 13 24–38 –14 27
16. Genoa 26 6 8 12 26–37 –11 26
17. Bologna 25 7 5 13 33–35 –2 26
18. Siena 26 7 6 13 27–37 –10 21
19. Pescara 26 6 3 17 20–53 –33 21
20. Palermo 26 3 11 12 22–39 –17 20
A Sampdoriától és a Torinótól 1-1, az Atalantától 2, a Sienától 6 pont levonva.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik