Juventus: Általában nem követek el ilyen hibákat - Buffon

Vágólapra másolva!
2013.01.07. 13:39
Gianluigi Buffon, a Juventus kapusa magára vállalta a felelősséget csapata Sampdoriától elszenvedett vasárnapi veresége után. A torinóiak vezettek a genovaiak elleni mérkőzésen, sőt emberelőnyben futballoztak, ám az argentin Mauro Icardi duplájával fordítottak a vendégek.

„Folyamatosan hátrálnom kellett, amikor Icardi előretört, és elveszítettem az egyensúlyom. Általában nem követek el ilyen hibákat, ám most túlságosan előrehelyezkedtem. Sajnálom, mert a hibám miatt veszítettünk három pontot, ami szinte biztosnak tűnt. A második kapott gól már más volt, mert csak egy igazán különleges védéssel tolhattam volna ki a labdát, de ha szabad ezt mondanom, nem lettem volna meglepve, ha mégis sikerül” – nyilatkozta Buffon.

„Rögtön az első gól után felnéztem az eredményjelzőre, és láttam, hogy sok idő van még hátra, így azt gondoltam, hogy képesek lehetünk nyerni a folytatásban. Ám valójában elveszítettük a koncentrációnkat, hibákat követtünk el, és hagytuk, hogy lekontrázzanak minket” – magyarázta csalódottan a kapuvédő.

Kíváncsi rá, mivel magyarázta Andrea Stramaccioni az Inter vereségét? – olasz visszapillantó cikkünket itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.02. 23:56

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 12:20

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.30. 09:05

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29
Ezek is érdekelhetik