Serie A: a Lazio simán győzött az Udinese ellen

Vágólapra másolva!
2012.11.27. 22:36
null
Mauriék győzelemnek örülhettek (Fotó: Action Images – archív)
A Lazio magabiztosan, 3–0-ra győzött az Udinese ellen hazai pályán az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának kedd esti mérkőzésén.
VERONAI SIKER A KUPÁBAN

A Verona 2–1-re győzött a Palermo ellen, így továbbjutott a labdarúgó Olasz Kupa negyedik fordulójából.

Pedig a másodosztályú veronaiak már a hetedik percben hátrányba kerültek, amikor Luigi Giorgi talált be, de két perccel később Andrea Cocco egyenlített.

A 68. percben Fabrizio Cacciatore piros lapot kapott, így emberhátrányba került a Verona, ennek ellenére Daniele Cacia betalált, és ezzel el is döntötte a továbbjutást.

A 11. percben büntetőhöz jutott a Lazio egy kezezést követően, de Christian Ledesma nem tudta értékesíteni a tizenegyest.

Öt perccel később azonban már megszerezte a vezetést a hazai csapat: Álvaro González Stefano Mauri nagyszerű passza után vágta a léc alá a labdát. 1–0

A 31. percben ismét Mauri adott nagyszerű labdát: Miroslav Klosét ugratta ki, aki higgadtan lőtte el a labdát a vendégek kapusa mellett. 2–0

Az 59. percben tovább növelte az előnyét Lazio. Hernanes végzett el szabadrúgást a tizenhatos előteréből, és nagyszerűen tekert a kapu jobb oldalába. 3–0

A folytatásban alig-alig akadtak helyzetek, így a Lazio könnyedén megnyerte 3–0-ra az összecsapást.

OLASZ KUPA
4. FORDULÓ
Palermo–Verona (II.) 1–2 (Giorgi 7., ill. Cocco 9., Cacia 73.)

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 14 10 2 2 29–10 +19 32
2. Napoli 14 9 3 2 23–11 +12 30
3. Fiorentina 14 8 4 2 25–12 +13 28
4. Internazionale 14 9 1 4 26–16 +10 28
5. Lazio 14 8 2 4 22–17 +5 26
6. Roma 14 7 2 5 31–23 +8 23
7. Parma 14 5 5 4 17–18 –1 20
8. Catania 14 5 4 5 18–20 –2 19
9. Milan 14 5 3 6 21–18 +3 18
10. Atalanta 14 6 2 6 14–20 –6 18
11. Sampdoria 14 5 2 7 17–19 –2 16
12. Udinese 14 3 7 4 18–23 –5 16
13. Cagliari 14 4 4 6 13–20 –7 16
14. Torino 14 3 7 4 15–14 +1 15
15. Palermo 14 3 5 6 14–21 –7 14
16. Genoa 14 3 3 8 14–22 –8 12
17. Chievo 14 3 3 8 13–25 –12 12
18. Siena 14 4 5 5 13–14 –1 11
19. Bologna 14 3 2 9 15–19 –4 11
20. Pescara 14 3 2 9 9–25 –16 11

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: szombaton kezdődik az U10-es Bardolino Champions Cup

Utánpótlássport
Tegnap, 8:59

Moldovában futballoztak kollégáink

Minden más foci
2025.05.06. 21:42

Aleksander Ceferin szerint szörnyű az olasz labdarúgás infrastruktúrája

Olasz labdarúgás
2025.05.06. 15:39

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.06. 10:55

Serie A: Dia gyors góljával győzött a Lazio Empoliban

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 14:46

Az Inter győzött a Verona ellen, és tapad a Napolira

Olasz labdarúgás
2025.05.03. 22:36

Serie A: ismét győzött, és nagyon közel került a bajnoki címhez a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.05.03. 20:06

Serie A: a Parma Balogh Botond nélkül kapott ki a Comótól

Olasz labdarúgás
2025.05.03. 16:56
Ezek is érdekelhetik