Allegriás tünetek: piros pontok, enyhébb kiütések, aranyláz

NEM EGY VILÁGVERŐ CSAPAT, DE BAJNOK

A Milan vezetői Leonardo után újabb fiatal, nevesebb klubnál korábban nem edzősködő szakemberre bízták a csapatot. Massimiliano Allegrinek persze az az előnye megvolt, hogy ő legalább kisebb gárdáknál már eltöltött néhány évet, az viszont nagy kérdésnek tűnt, hogy a Cagliari után a Milannal is sikeres lesz-e. Nos, az lett.

Pedig kicsit nyögvenyelősen indult, hiszen a milánóiak a nyitó fordulóban a Lecce ellen aratott 4–0-s sikert követően kikaptak az újonc Cesenától, majd jött két döntetlen a Catania és a Lazio ellen. A bírálóknak persze több se kellett, egyből érkeztek a kritikák, amelyekből kijutott Allegrinek is. Többek között a télen végül elengedett Ronaldinho mellőzését is felrótták neki, ám ő nem foglalkozott ezzel, és végül is az egyik piros pontot – csak hogy a főcím egyik részét megmagyarázzuk – éppen azért véshetjük be neki, mert a sztárokat nem hagyta a fejére nőni. Pedig „nehéz" emberekből volt elég a keretében (elég csak a csapattársait viccből fejbe, hátba és még ki tudja, milyen testrészen rúgó Zlatan Ibrahimovicra gondolni), ha pedig nem lett volna elég, megkapta később Antonio Cassanót és Mark van Bommelt is.

A Milan azonban a 11. forduló után az élre állt, és a bajnokság végéig már nem is mozdult el onnan. A siker egyik kulcsa a védelem volt, a csapat messze a legkevesebb (24) gólt kapta a mezőnyben. A támadójáték megítélése már közel sem ilyen egyértelmű, hiszen bár összejött jó pár háromgólos siker, a legnagyobb kiütésnek két 4–0-s győzelem számított, ennél azonban jobban izgatta vagy inkább idegesíthette a Milan-szurkolókat, hogy kedvenceik néhány meccsen szinte teljesen ötlettelenül játszottak.

Ez is belefért azonban, mégpedig azért, mert egyrészt az Inter és a Napoli elleni rangadókat behúzták, másrészt pedig mert igazán erős, kiegyensúlyozott vetélytársuk egy sem akadt. Milánó piros-fekete részében összességében nagyon elégedettek lehetnek a mostani szezon után, mivel úgy ünnepelhették meg a 18. bajnoki címüket, hogy ez a csapatuk bizony, ha nem is fényévekre, de legalábbis „hangévekre" (kár, hogy nincs ilyen mértékegység) van mondjuk az elmúlt 25 év sikergárdáitól. Ez megmutatkozott többek között a Bajnokok Ligájában is, ahol rúgott gól nélkül estek ki a Gareth Bale-t összesen fél órára bevető Tottenham ellenében.

BENÍTEZ TÚL NAGY HÁTRÁNYT HAGYOTT HÁTRA

A BL-búcsújára az Inter sem lehet büszke (a Schalke elleni 3–7-re ugyebár), a fekete-kékek ráadásul a hazai porondon is lemaradtak az aranyról. Az előző idényben triplázó együttesnél már korántsem jött be az edzőváltás – legalábbis az első. A José Mourinho helyére szerződtetett Rafa Benítez nem a valenciai vagy a BL-győztes liverpooli időszakát idézte eredményességével, hanem az utolsó angliai éveit. A megszerezhető 45-ből 23 pontot gyűjtött be vele az Inter a menesztéséig, ez pedig 51 százalékos teljesítményt takar. Ő ezt többek között a gyenge kerettel magyarázta – ezért is kellett végül mennie –, és valamilyen szinten igaza volt, hiszen Diego Milito sérülése idején csatárposzton elég szűkös lehetőségekkel kellett gazdálkodnia. A Benítezt váltó Leonardo sem tarthatott nagybevásárlást januárban, ám megkapta Giampaolo Pazzinit, aki egyből elkezdte termelni a gólokat. Az Inter ennek is köszönhetően szépen felzárkózott, ám hiába ért a Milan közvetlen közelébe, a városi derbit tavasszal is elbukta, Nestáékat pedig ezután már nem lehetett utolérni. A címvédés csak az Olasz Kupában jött össze, de kíváncsian várhatjuk, hogy Leonardo a következő szezonban mire megy az Interrel, immár tiszta lappal, a Beníteztől örökölt ponthátrány nélkül indulva.

A MEGLEPETÉSCSAPAT I.

A Napoliban benne volt a jó szereplés, de hogy még néhány fordulóval a vége előtt is esélye legyen a bajnoki címre, arra talán a legelvakultabb nápolyi drukkerek sem számítottak. A „kékek" menetelésében főszerepe volt a Palermótól érkező Edinson Cavaninak, aki hamar kedvenccé vált a Vezúv tövében. Walter Mazzarri legénysége számos drámai találkozót játszott, nemegyszer a hosszabbítás perceiben harcolta ki a győzelmet. Ahhoz viszont, hogy ne csak egy kifutott szezonról beszélhessünk majd az esetükben, valószínűleg nem lesz elég együtt tartani a jelenlegi keretet, hanem meg is kellene erősíteni. Bejön a képbe ugyanis a BL-szereplés, ami minimum hat mérkőzést jelent, ráadásul már a meglepetés ereje sem segíti majd őket, és a többi csapat is jobban feni a fogát rájuk.

A MEGLEPETÉSCSAPAT II.

A Napoli mellett az Udinese teljesítményéről is csak felső fokban lehet beszélni, a friuli „zebrák” attraktív támadófutballja a tavasszal már remek eredménysorral is párosult. Ez a liga gólkirályi címét ismét elhódító Antonio Di Natale mellett elsősorban Alexis Sáncheznek köszönhető, akiről régóta tudni lehetett, hogy óriási tehetség, ám eddig többnyire csak a cselezőkészségét csodálhattuk meg, a kapu előtt elfogyott a tudománya. Eddig. A mostani szezonban ugyanis már nem kevesebb mint 12 alkalommal volt eredményes a bajnokságban, jót tett tehát neki, hogy Francesco Guidolin elsősorban nem szélsőként, hanem Di Natale mögött amolyan visszavont csatárként szerepeltette. A középpályások közül Gökhan Inler és Mauricio Isla is átlag felettit nyújtott, a szlovén válogatott kapusa, Samir Handanovic pedig ligarekordot állított be azzal, hogy egy idényen belül hat tizenegyest hárított.

Fiatal, tehetséges társaság az udinei (Di Natalén pedig egyáltalán nem látszik a kora), arra viszont nem tennénk nagy pénzt, hogy megragad a Serie A élmezőnyében, legfőképp azért, mert a „szétszedés" veszélye komolyan fenyegeti az együttest.

A LAZIO NYOLC ÉV UTÁN A ROMA ELŐTT

Ilyen is rég volt: a Lazio a Roma előtt végzett a tabellán. A „sasok" nyolc év után „kedveskedtek" ezzel ismét szurkolóiknak. Az idény elején több fordulón keresztül még a tabellát is vezették a római kékek, akik végül az ötödik helyen futottak be. Legjobbjuk a brazil Hernanes volt, aki 11 góljával középpályásként lett házi gólkirály, de kiosztott hat gólpasszt is, remek vételnek bizonyult tehát.

Az AS Románál jóformán csak a Lazio háromszori legyőzése lehet kellemes emlék ebből az idényből (a bajnokság mellett az Olasz Kupában is a „farkasok" nyerték a városi derbit), egyébként érdemes gyorsan elfelejteniük. Ahhoz képest, hogy tavaly még a bajnoki címért csatáztak, most be kellett érniük a hatodik hellyel. A bordó-sárgák legeredményesebbje a jó öreg Francesco Totti volt, ehhez azonban az is kellett, hogy Mirko Vucsinics valószínűleg megdöntötte az egy szezonban kihagyott kihagyhatatlan helyzetek számára vonatkozó csúcsot. A Roma-hívek már alighanem izgatottan várják, kiket szerez meg nekik az új tulaj, Thomas Di Benedetto.

ENNÉL JOBBRA SZÁMÍTOTTAK

A József Attila- és Hobo-rajongó Juventus-játékosok a nagy sikerű mű refrénjét szem előtt tartva a hetedikek ők maguk lettek. Már-már ijesztően furfangos cselekedet volt ez a részükről, hiszen ezzel elérték, hogy a nemzetközi kupaszereplés semmiképp se vonhasson el tőlük értékes energiát a következő szezonban. Dicséretben persze emiatt aligha részesülnek, sőt örülhetnek, ha továbbra is a rekordbajnokot erősíthetik, az utóbbi hetekben ugyanis már röpködtek a számok, hogy hány millió eurót költenek az Öreg Hölgynél erősítésre. A vérfrissítésre pedig szükség is lesz, hiszen mindegyik csapatrész elég vérszegénynek tűnt, pozitívumként legfeljebb Fabio Quagliarella és a télen igazolt Alessandro Matri gólerősségét említhetjük – pech, hogy előbbi a tavaszi szezonban sérülés miatt csak a lelátóról buzdíthatta társait.

Bár Simon Kjaer és Edinson Cavani személyében két kulcsjátékost is elvesztett tavaly nyáron a Palermo, akár a Napoli vagy az Udinese szerepében is tetszeleghetett volna. Hogy mégis csak nyolcadikként zártak a szicíliaiak, abban a védelmük volt a ludas. A Lecce után a második legtöbb gólt kapták, szám szerint 63-at, így hiába rohamozta az ellenfél kapuját – többnyire sikerrel – Fabrizio Miccoli, valamint az ifjú titánok, Javier Pastore és Josip Ilicic, csak a kupaezüstnek köszönhetően indulhatnak majd az Európa-ligában.

A Fiorentina idényét alapvetően határozta meg (és döntötte romba), hogy a gárda legértékesebb tagja, Sztevan Jovetics keresztszalag-szakadás miatt egy percet sem játszott. Idény közben aztán Sébastien Frey és Juan Vargas is kidőlt hosszabb-rövidebb időre a kulcsemberek közül, Adrian Mutu pedig nem sokáig fért a bőrébe eltiltása lejárta után, ami szintén nem tett jót a kóros csatárhiányban szenvedő liláknak. Mindezeket figyelembe véve a Szinisa Mihajloviccsal elért kilencedik pozíció nem nevezhető tragikusnak.

A Genoa újabb középszerű évet tudott le, amelyben edzőváltáson is túlesett. Gian Piero Gasperininek tíz meccs jutott, ám az utódául kinevezett Davide Ballardinivel sem javult sokat a helyzet. Az utóbbi években a csapatba ölt eurómilliók után Enrico Preziosi elnök nyilván nem elégedett a 10. hellyel, ám a szurkolók biztos jó szívvel emlékeznek majd vissza erre az idényre. A Sampdoria ugyanis kiesett...

A BL CSOPORTKÖRE NEM JÖTT ÖSSZE, A SERIE B IGEN

A mezőny második felében végző csapatok közül a Chievo, a Parma, a Catania, a Cesena, a három pont levonással sújtott Bologna és a Lecce háza táján sem remélhettek sokkal többet a biztos bennmaradásnál, ez pedig az említett együtteseknek sikerült.

A Barinak és a Bresciának viszont nem, ám míg ennek bekövetkezése úgymond benne volt a pakliban, addig a Sampdoria búcsújára vélhetően még a legoptimistább Genoa-ultrák sem számítottak. Az előző évben még a BL-selejtezőt érő negyedik hely (az elitliga csoportköre nem jött össze), az ősztől pedig a Serie B. Csúnya zuhanás, aminek oka egyértelműen a Cassano, Pazzini páros távozása. A két válogatott támadót gyakorlatilag egyáltalán nem sikerült pótolni, a gólok elfogytak. Idegenben november 21-től április 23-ig nem találtak be a genovaiak, akik nyolc év után újra alászállnak a másodosztály bugyraiba.

*A Bolognától három pont levonva.

A bajnok Milan mellett az Inter, a Napoli és az Udinese indulhat a BL-ben, a Lazio, a Roma és a kupa-2. Palermo az El-ben. A Sampdoria, a Bari és a Brescia kiesett, a másodosztályból feljutott az Atalanta és a Siena, a harmadik újonc pedig a Padova–Novara párharc győztese lesz.