Sampdoria: Komanék edzője szerint kulcsfontosságú hét következik

Vágólapra másolva!
2011.02.07. 16:04
Domenico Di Carlo, a két magyar légióst is foglalkoztató Sampdoria vezetőedzője úgy véli, bár csapata csupán egy pontot szerzett az olasz labdarúgó-bajnokság legutóbbi öt fordulójában, ő továbbra is érzi a vezetőség bizalmát. Hozzátette azért: ez a hét kritikus lesz.

„Nagyon fontos hét áll előttünk – fejtegette Koman Vladimir és Laczkó Zsolt edzője. – Mondtam a játékosoknak, hogy minden extrát be kell vetnünk a héten, hogy vasárnap legyőzzük a Bolognát. Azt a meccset kulcsfontosságúnak tartom.

Di Carlo elmondta: bár nem érzi teljes biztonságban magát a posztján, érzi a vezetők támogatását, akik szerinte szintén úgy látják, hogy a csapat rosszabb helyen áll, mint amilyent megérdemelne a teljesítménye alapján.”

„Váratlan dolgok történtek az átigazolási időszakban – indokolta a rossz helyezést Di Carlo, elsősorban talán nem is Antonio Cassano, hanem Giampaolo Pazzini távozására utalva. – Azt sem szabad elfelejteni, hogy január hatodikától számítva kilenc mérkőzést játszottunk, no meg hogy a télen igazolt játékosoknak még alkalmazkodniuk kell a játékunkhoz.”

A januárban mások mellett Laczkó Zsoltot szerződtető Samp pillanatnyilag a 14. helyen áll, és csupán öt pont választja el a már kiesést jelentő pozícióktól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik