Serie B: pontlevonása nyomán kiesett a Brescia, osztályozón menekülhet meg a Sampdoria

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.05.29. 20:05
null
A Brescia drukkerei már korábban tüntettek a klub tulajdonosai és a FIGC ellen (Fotó: Imago Images)
Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) a hivatalos honlapján közölte, hogy „adminisztratív szabályszegések” miatt pontlevonással sújtotta a másodosztályú Bresciát.

A szövetség Országos Bírósága (TFN) nyolcpontos büntetést szabott ki a lombardiai klubra, ebből négyet a jelenlegi, négyet pedig a következő idényben kell jóváírni az aktuális bajnoki tabellán. Ez azt jelenti, hogy a pályán elért eredmények dacára a Brescia kiesik a harmadosztályba (Serie C), s ott négypontos hátránnyal kezdi meg szereplését a többi csapathoz képest. A TFN továbbá hat hónapra eltiltotta a Brescia elnökét, Massimo Cellinót, valamint a klub ügyvezető igazgatóját, Edoardo Cellinót is.

Noha a Brescia cikkünk megírásakor még nem reagált a döntésre, a La Gazzetta dello Sport információi szerint fellebbez a TFN ítélete ellen.

A fegyelmi döntés továbbá azt jelenti, hogy míg a Frosinone biztosan megőrzi másodosztályú tagságát, addig az eredetileg biztos kieső Sampdoria az egy éve még élvonalbeli Salernitanával játszik osztályozót a kiesés elkerüléséért.

A TFN ugyanazon ügy keretén belül (melynek részleteit alábbi cikkünkben tártuk fel) további három, harmadosztályú klubot is pontlevonással sújtott: a Trapani nyolc, a Triestina kilenc, a Messina 14 pontos hátrányból kezdi meg a következő idényt.

Olasz labdarúgás
2025.05.19. 14:03

Mégsem esik ki a harmadosztályba a Samp? A Brescia büntetése dobhat mentőövet a genovaiaknak

A történtek miatt a ma esti Salernitana–Frosinone kiesési helyosztót is elhalasztották.

 

Legfrissebb hírek

Nem került közelebb a Serie A-hoz Nagy Ádám és csapata

Olasz labdarúgás
16 órája

Nagy Ádámék kétgólos előnyt szereztek a Serie A-ért zajló rájátszásban

Olasz labdarúgás
2025.05.21. 22:50

Mégsem esik ki a harmadosztályba a Samp? A Brescia büntetése dobhat mentőövet a genovaiaknak

Olasz labdarúgás
2025.05.19. 14:03

A Sampdoria kiesett a Serie B-ből, története során először lesz harmadosztályú

Olasz labdarúgás
2025.05.14. 08:01

A Pisa 34 év után tért vissza az olasz élvonalba

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 22:11

Ismét működött a Grosso-mágia, a Sassuolo azonnal visszajutott a Serie A-ba

Olasz labdarúgás
2025.04.14. 10:46

Elégedetlenség helyett taps jön a lelátóról – Nagy Ádám és csapata hisz a feljutásban

Légiósok
2025.04.03. 14:13

Buffon fia Nagy Ádámék ellen mutatkozott be a Serie B-ben

Olasz labdarúgás
2025.03.10. 11:06
Ezek is érdekelhetik