Inter: Leonardo nem hibáztatja Eto’ót a torinói vereség miatt

Vágólapra másolva!
2011.02.14. 00:16
Az Inter 1–0-ra kikapott a Juventus otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalának vasárnap esti rangadóján, a milánói csapatot irányító Leonardo azonban nem esett kétségbe a vereség miatt.

„Az első félidőben nem nagyon tudtunk helyzeteket kialakítani, a Juve jól játszott, nagyon egységes volt, nem igazán tudtuk feltörni a védelmét – nyilatkozta Leonardo a mérkőzés után. – A szünet után már sokkal jobbak voltunk, szinte végig mi támadtunk a második játékrészben, de a Juventus továbbra is keményen védekezett és veszélyes ellentámadásokkal próbálkozott. Nem hibáztatom Eto'ót, nagyon lassan járattuk a labdát, a csatáraink előtt így kevés lehetőség adódott. Egy jó Juventusra számítottam ma este, hiszen láthatjuk, hogy egyre jobb formában játszanak."

A torinói vereséggel az Inter hátránya nyolc pontra nőtt a Milannal szemben, igaz, egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak a fekete-kékek, a Fiorentina elleni találkozójukat szerdán pótolják.

„Nem hiszen, hogy ez a vereség bármit is megváltoztatna. Nézzük meg, milyen eredményeket értünk el az utóbbi hetekben. Továbbra is keményen harcolunk, szerdán újabb lehetőségünk lesz, hogy pontokat gyűjtsünk. Biztató teljesítményt láttam ma a csapattól, különösen a második félidőben, csak nem voltunk elég élesek, és lassabb tempóban kezdtünk, mint általában szoktunk."

Legfrissebb hírek

IFFHS: az Inter 56 év után először kapott ki nem európai csapattól

Minden más foci
2025.07.01. 14:27

A Fluminense kiejtette az Intert a klub-vb-n!

Klub-vb
2025.06.30. 23:05

Klubvilágbajnokság: a Manchester City csaknem fél évszázadnyi szünet után nyert újra a Juventus ellen

Klub-vb
2025.06.27. 13:05

Videó: óriási balhéval zárult a River Plate és az Internazionale meccse a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2025.06.26. 09:24

Klub-vb: kikapott és kiesett a River Plate

Klub-vb
2025.06.26. 07:33

A 39 éves Sergio Ramos fejesére Lautaro Martínez válaszolt, nem tudta legyőzni az Inter a Monterreyt

Klub-vb
2025.06.18. 07:46

Mastantuono hivatalosan is a Real Madridé, PL-rekordot dönt Florian Wirtz liverpooli átigazolása

Minden más foci
2025.06.13. 22:50

Klub-vb: Kovács István újra PSG-meccset vezet a BL-döntőt követően

Klub-vb
2025.06.13. 14:38
Ezek is érdekelhetik