Cavaniért 17 millió eurót fizet a Napoli a Palermónak

Vágólapra másolva!
2010.07.18. 11:35
null
Cavani (rózsaszín trikóban) csak klubot vált, az olasz futballt nem hagyja el (Fotó: Reuters)
Ötéves szerződést kötött Edinson Cavanival az olasz első osztályban szereplő Napoli labdarúgócsapata. A vb-negyedik uruguayi válogatott tagja a Palermótól igazolt át a nápolyiakhoz, a két klub megegyezéséről Maurizio Zamparini hivatalos bejelentését követően már csütörtökön beszámolt a Nemzeti Sport Online, a Napolinak akkor már csak a játékossal kellett egyeztetni, most ennek értek a végére a felek.

A gazzetta.it értesülései szerint a Napoli 17 millió eurót fizet majd a játékosért a Palermónak: az első szezonban öt millió eurót, majd azt követően négy idényen át összesen 12 millió eurót. De azért Cavaninak sem kellett üres kézzel felállnia az asztaltól, hiszen neki is jutott 1.35 millió euró aláírási pénz. Persze, vélhetően az elkövetkezendő öt évben sem nagyon kell szűkölködnie.

„Boldog vagyok, hogy ebben a városba mehetek – mondta a kötelező tiszteletkört megfutva Cavani. – Nemcsak a pénz miatt igazoltam ide, hanem azért is, mert úgy éreztem, bíznak bennem."

A játékos elárulta, hogy valóban megkereste őt az Internazionale is, ám konkrétumokig a Napolival jutottak el, így nem várt tovább és hozzájuk írt alá.

A 23 éves Cavani a vb egyik nagy nyertese, már ami a személyes előremenetelt jelenti. Bár már három éve a Palermo játékosa, eddig nem tőle volt visszhangos az olasz klubfutball. Bár átlagban három mérkőzésenként azért betalált az ellenfelek hálójába, ami nem rossz ajánlólevél a továbblépéshez. Ez azonban aligha jött volna össze számára, főként nem ilyen anyagi kondíciókkal, ha nincs az uruguayi válogatott negyedik helyezéssel végződő vb-menetelése.

Az uruguayi Danubio saját nevelésű játékosa egy szezont húzott le a klub felnőtt csapatában, mielőtt húsz évesen belevágott volna az európai kalandba.

Legfrissebb hírek

Osimhen rekordösszegért igazolt a török bajnok Galatasarayhoz

Minden más foci
Tegnap, 10:43

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Egy korszak véget ér? Új stadion építését tervezi a Napoli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.26. 19:47

De Bruyne Maradonáról: „Én más játékos vagyok, a magam útját járom”

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 18:22

Nápolyi gondok: drága az angol export, marad a bolognai és a cserekereskedelem

Minden más foci
2025.07.04. 13:57

„Kevin király megérkezett!” – a Napoli bejelentette De Bruyne szerződtetését

Olasz labdarúgás
2025.06.12. 17:03

Balogh Botondék a Juventusszal kezdenek az új bajnoki idényben

Olasz labdarúgás
2025.06.06. 19:21

Közel a megegyezés, Allegri visszatér Milánóba – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.29. 16:33
Ezek is érdekelhetik