- ÁTIGAZOLÁS-FIGYELŐ: Ez történt eddig ma! – Hazai és külföldi transzferek
- HAZAI KÖRKÉP: Magyarországi átigazolások – csapatról csapatra
Az olasz másodosztályban (Serie B) szereplő Sassuolo csapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy ismét kölcsönvette Filkor Attilát, az Internazionale középpályását.

Fotó: sassuolocalcio.it
Filkor visszatér a Sassuolóba

Fotó: sassuolocalcio.it
Filkor visszatér a Sassuolóba
Filkor az elmúlt szezont is a Sassuolónál töltötte, és könnyen lehet, hogy hosszú távon is a csapat labdarúgója lesz: a második ligás csapatnak ugyanis ezúttal opciós joga van Filkor játékjogának végleges megvásárlására.
A 21 éves játékos az elmúlt szezonban alig kapott lehetőséget a Sassuolóban: mindössze 10 mérkőzésen léphetett pályára a tehetséges középpályás, ráadásul mindegyiken csereként, így összesen alig több mint kétmérkőzésnyi időt kapott.
Tavaly hét magyar játékos szerepelt a Serie B-ben (Filkor, Koman Vladimir, Vaskó Tamás, Vass Ádám, Feczesin Róbert, Szatmári Loránd és Csizmadia Csaba), közülük Koman az élvonalba feljutott Bariban folytatja pályafutását, Vaskó hazatért, Csizmadia Horvátországba igazolt, Szatmárit pedig minden valószínűség szerint ismét kölcsönadja a Reggina egy olasz klubnak.
AZ NSO AJÁNLJA
Legfrissebb hírek

Gyenge meccsen kapott ki az újonctól a Lazio
Olasz labdarúgás
2025.09.14. 20:00
Ezek is érdekelhetik