Taktikus foci az olasz bajnokikon: négy meccsen is egy gól döntött

Vágólapra másolva!
2009.02.22. 17:10
Az AC Milan Clarence Seedorf második félidőben lőtt góljával 1–0-ra legyőzte a Cagliarit az olasz bajnokság 25. fordulójában. A Milan nem nyújtott meggyőző teljesítményt, de taktikus futballja három pontot ért. A vasárnapi olasz találkozók mindegyikén született találat, ám elmaradtak a gólzáporok, négy találkozón is csupán egy találat döntött.
A vasárnapi olasz mérkőzéseket inkább a küzdelem jellemezte, mint a sok gól
Fotó: Reuters
A vasárnapi olasz mérkőzéseket inkább a küzdelem jellemezte, mint a sok gól
A vasárnapi olasz mérkőzéseket inkább a küzdelem jellemezte, mint a sok gól
Fotó: Reuters
A vasárnapi olasz mérkőzéseket inkább a küzdelem jellemezte, mint a sok gól

Miután a listavezető Internazionale és a táblázaton második Juventus szombaton – győzelemmel – letudta a mérkőzését, vasárnap délután a Milan a Cagliari ellen vette üldözőbe az első két helyezettet.

A vasárnap délutáni olasz mérkőzések a tekintélyes La Gazzetta dello Sport korábbi igazgatója, Candido Cannavo halála miatt egyperces gyászszünettel kezdődtek.

A Milan lendületes játékkal kezdett a szardíniai csapat ellen. Az első percekben folyamatosan a vendégek tizenhatosának előterében pattogott a labda, az első nagy helyzet mégis a Cagliari előtt adódott. Andrea Cossu passzolt Robert Acquafrescához a büntetőterületen belül, a csatár öt méterről, a védők szorításában nagy helyzetben lőhetett, ám Christian Abbiatit találta el a lövése.

A félidő közepén gólt lőtt ugyan Filippo Inzaghi, mégsem nem szerezte meg a vezetést a Milan. Nem nehéz kitalálni, a támadó lesről talált a hálóba. A folytatásban enyhült a piros-fekete nyomás, sőt a Cagliari előtt mind több lehetőség adódott, olyannyira, hogy a félidei statisztika szerint ugyan a Milannal volt többet a labda, ám a vendégek próbálkoztak több kapura lövéssel.

A második félidő elején minden addiginál közelebb járt a gólhoz a Cagliari. Cossu eresztett el 25 méterről hatalmas löketet, és a labda a jobb oldali kapufa felső részéről pattant ki. Ha bemegy, a forduló gólja lehetett volna, ám kimaradt, és jött a Milan.

A 65. percben kipattant a labda Federico Marchettiről, Clarence Seedorf elé került, aki 15 méterről az üresen tátongó kapuba helyezte. Tegyük hozzá, Marchetti azért nem tudta megszerezni a labdát, mert Inzaghi rálökte a kapusra az egyik védőt.

A hátralévő időben a Milan alapvetően csak a védekezésre koncentrált, a támadásokat szinte feladták a hazaiak, ám ez is elég volt a győzelemhez. A Cagliari már korábban ellőtte puskaporát, így Carlo Ancelotti együttese kiszenvedte a három pontot, két egységre megközelítve a Juventust.

A délután első gólját Pasquale Foggia szerezte. A Lazio játékosa a 10. percben vette be a Lecce hálóját, majd a folytatásban Alekszandar Kolarov is gólt szerzett, így a rómaiak begyűjtötték a három pontot.

A vasárnapi mérkőzések után egyébként megnyalhatták ujjukat a taktikus olasz labdarúgás fanatikusai, ugyanis a Milan meccsén kívül a Sampdoria, a Genoa és a Torino is egy-egy lőtt góllal nyerte meg mérkőzését.

A Chievo nem tudta megtartani előnyét Firenzében, mert Alberto Gilardino egyenlített, majd a hajrában – Vincenzo Italiano kiállítása után – Adrian Mutu a győzelmet is megszerezte a violáknak. A Lazio mellett a Catania is két góllal nyert.

SERIE A

25. FORDULÓ
Milan–Cagliari 1–0 (Seedorf 65.)
Sampdoria–Atalanta 1–0 (Pazzini 61.)
Napoli–Genoa 0–1 (Jankovics 69.)
Catania–Reggina 2–0 (Capuano 35., Potenza 74.)
Lecce–Lazio 0–2 (Foggia 10., Kolarov 51.)
Fiorentina–Chievo 2–1 (Gilardino 74., Mutu 94., ill. S. Morero 13.)
Torino–Udinese 1–0 (Dellafiore 80.)



AZ ÁLLÁS

1. Internazionale 25 18 5 2 44–18 +26 59
2. Juventus 25 15 5 5 41–21 +20 50
3. Milan 25 14 6 5 42–25 +17 48
4. Fiorentina 25 14 3 8 37–24 +13 45
5. Genoa 25 12 8 5 36–25 +11 44
6. Roma 25 13 4 8 37–31 +6 43
7. Cagliari 25 11 4 10 32–27 +5 37
8. Palermo 25 11 3 11 32–31 +1 36
9. Atalanta 25 11 3 11 31–26 +5 36
10. Napoli 25 10 5 10 32–29 +3 35
11. Lazio 25 10 5 10 35–37 –2 35
12. Udinese 25 8 7 10 34–37 –3 31
13. Catania 25 8 6 11 24–30 –6 30
14. Sampdoria 25 7 8 10 24–29 –5 29
15. Siena 25 7 6 12 19–26 –7 27
16. Bologna 25 5 8 12 27–40 –13 23
17. Torino 25 5 8 12 25–39 –14 23
18. Lecce 25 4 10 11 22–39 –17 22
19. Chievo 25 4 8 13 18–35 –17 20
20. Reggina 25 3 8 14 20–43 –23 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik