AC Milan: csak a jövő héten dől el David Beckham sorsa

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.02.19. 15:20
Címkék
Olasz lapértesülés szerint péntek helyett csak a jövő héten dől el, hogy David Beckham marad-e az AC Milanban, vagy vissza kell térnie a Los Angeles Galaxy labdarúgócsapatához.
A La Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy a kaliforniaiak elhalasztották az egyeztetést, így Umberto Gandini, a milánóiak menedzsere csak a jövő héten repül az Egyesült Államokba. Az angol válogatott középpályás január elején érkezett kölcsönbe a milánóiakhoz azzal a feltétellel, hogy március 9-ig vissza kell térnie a Galaxyhez, melyhez még két évre szóló szerződés köti. Február elején az Olaszországban eddig kitűnően szereplő futballista nyíltan kijelentette, hogy maradni akar, a két klub pedig tárgyalni kezdett, de eddig nem jutott eredményre, mert a Milan – mely a maga részéről állítólag már meg is állapodott Beckhammel – 5 millió eurót kínál érte, a Galaxy ugyanakkor csak 10 millió dollárért lenne hajlandó megválni sztárjától.
Legfrissebb hírek

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
9 perce

Az örmény sajtó nem az írek elleni győzelemtől, hanem a Kazincbarcika hátvédjének kemény szavaitól hangos

Foci vb 2026
42 perce

Michael Apelgren szerint az állandóság lehet a Szeged egyik erénye a BL-ben

Kézilabda
47 perce

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
1 órája

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő Szegeden és Veszprémben

Kézilabda
1 órája

Haalandék 29 éve nem látott eredménnyel küldték haza Moldovát

Foci vb 2026
1 órája

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
1 órája

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik