
Fotó: Action Images
Ronaldinho élete nehéz időszaka után már az olimpiára készül

Fotó: Action Images
Ronaldinho élete nehéz időszaka után már az olimpiára készül
Ronaldinho az olasz Gazzetta dello Sport című napilapnak adott interjújában beszélt erről az időszakról, melyre nem szívesen gondol vissza.
„Az utóbbi öt hónap volt életem legrosszabb időszaka. Olyan volt, mint egy rémálom – mondta Ronaldinho a Gazzetta dello Sportnak. – Sérült voltam, nem tudtam edzeni és játszani. Egyedül tévézni tudtam a kanapén ülve, és szomorúvá váltam.”
„Sohasem hagytam még ki ilyen hosszú időszakot, és nem tudtam eldönteni, hogy mihez kezdjek” – tette hozzá a brazil.
Ronaldinho elmondta, csak a családjára számíthatott a nehéz helyzetben, amikor egyre többen kezdték el kritizálni.
„A családom mindig mellettem állt, de a problémák nem értek véget – fogalmazott. – Az emberek azt állították, hogy a testvérem csupán azért támogatott, mert csak a pénzemet akarta. Nem értettem, hogy miért mondanak ilyeneket, amikor nem sokkal előtte még dicsértek, aztán mindenért engem okoltak, ahogy korábban például Maradonát.”
Ronaldinho jelenleg Kínában van a brazil válogatottal, ahol nemzeti csapatával részt vesz a nyári ötkarikás játékokon.