A hosszú tárgyalás végeredménye: arrivederci, Roberto Donadoni!

Vágólapra másolva!
2008.06.26. 16:48
Olaszország csalódást okozott az Európa-bajnokságon, ez nem is kétséges. Roberto Donadoni többször nyilatkozta, hogy büszke játékosaira és elégedett a teljesítménnyel, de úgy néz ki, Giancarlo Abete, az olasz szövetség (FIGC) elnöke nem feltétlenül ért egyet a szakemberrel. A mai hosszú beszélgetést követően a FIGC hivatalos közleményben tudatta országgal-világgal a hírt, amely szerint felbontották a kapitány szerződését.
Donadoni: arrivederci squadra mia!
Fotó: Reuters
Donadoni: arrivederci squadra mia!
Donadoni: arrivederci squadra mia!
Fotó: Reuters
Donadoni: arrivederci squadra mia!

Roberto Donadoni 13 órakor érkezett a szövetség székházába, hogy átbeszélje az Európa-bajnokság tapasztalatait Giancarlo Abetével, a szövetség elnökével. 16 órakor pedig bejelentették, hogy felbontották a szakember szerződését.

„Ma fogadta az elnök Roberto Donadoni szövetségi kapitányt” – kezdte a szövetség szóvivője a bejelentést.

„A találkozó folyamán értékelték az elmúlt két évet, illetve mérleget készítettek a selejtezőbeli és az Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményről” – folytatta.

„A szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy tiszteli és becsüli Donadonit, méltányolja, hogy a munkája során mindig profi felfogásban és nagy odaadással állt a feladathoz” – futott egy tiszteletkört a szóvivő, majd közölte a legfontosabbat.

„Majd ezt követően Abete közölte vele a szövetség (FIGC) döntését, mely szerint felbontják a szerződését” – hangzott az ítélet.

Donadoni kontraktusa még két évig biztosította volna számára a munkát az olasz válogatott élén, de egy záradék értelmében az Európa-bajnokságot követő tíz napon belül következmények nélkül, egyoldalúan felbonthatták a megállapodást.

Az olasz szövetség ezt a záradékot kihasználva döntött úgy, hogy megválik a szakembertől. Egyes pletykák (vagy csak vágyak?) szerint így visszatérhet a squadra azzurrát 2006-ban világbajnoki címig vezető tréner, Marcello Lippi.

Donadoni 23 mérkőzésen dirigálta az olasz válogatottat, 13 győzelem és 4 döntetlen mellett 6 vereség áll a neve mellett.
Legfrissebb hírek

Ferencváros: Bécsből várják Rebrov utódját – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2021.05.13. 18:32

FTC: Donadoni Budapesten tárgyalt – a La Gazzetta dello Sport szerint

Labdarúgó NB I
2021.05.12. 20:50

FTC: a korábbi olasz szövetségi kapitánnyal is tárgyaltak – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2021.05.12. 13:13

Edzősors: Roberto Donadonit menesztette kínai klubja

Minden más foci
2020.08.11. 17:52

Tényleg ez volt minden idők legjobb klubcsapata, a reformerek reformere?

Minden más foci
2020.03.22. 21:27

Edzősors: Kínában kapott munkát Nagy Ádám korábbi edzője

Olasz labdarúgás
2019.07.30. 10:00

Milan: Nagy Ádámék korábbi edzője lehet Gattuso utódja – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2018.10.24. 11:07

Légiósok: a Milan világbajnoka Nagy Ádámék új edzője – sajtóhír

Légiósok
2018.05.30. 17:51
Ezek is érdekelhetik