FTC: Donadoni Budapesten tárgyalt – a La Gazzetta dello Sport szerint

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2021.05.12. 20:50
null
Donadoni egyelőre nem véleményezte a magyarországi ajánlatot (Fotó: AFP)
A Blikk szerdai híre nyomán a Nemzeti Sport olasz forrásból is értesülést szerzett a Ferencváros és Roberto Donadoni között zajló tárgyalásról.

 

A La Gazzetta dello Sport olasz sportnapilap szerkesztőségéből kapott információ szerint a ferencvárosi klub Budapesten is folytatott megbeszélést az 57 éves edzővel, aki Szerhij Rebrov vezetőedzőt váltaná, ha az ukrán szakember nem tölti ki 2022-ig érvényes szerződését. Olasz forrásunk szerint az egyeztetések továbbra is folyamatban vannak.

Szerettünk volna nyilatkozatot kérni a legutóbb, a 2019–2020-as idényben a kínai Sencsen csapatánál dolgozó Donadonitól, ő azonban elhárította a lehetőséget, egyelőre nem kíván véleményt fűzni a magyarországi ajánlathoz – igaz, nem is tagadta azt.

Mint ismert, a Ferencváros sem szolgált érdemi információval, lapunk érdeklődésére a következő választ kaptuk: „Az FTC átigazolási pletykákat nem kommentál, kizárólag a klub hivatalos kommunikációs felületén, a fradi.hu-n közöl tényeket.”

Az olasz szakember szándékait tehát nem ismerhetjük, mindenesetre a játékosként a Milannal hat olasz bajnoki címet és három Bajnokcsapatok Európa-kupáját/Bajnokok Ligáját nyerő, Olaszországgal 1994-ben világbajnoki ezüstérmes, 63-szoros válogatott középpályás közelmúltbeli kínai kalandja azt sugallja, edzői pályafutásának kanyarjait immár hajlandó a külföldi ajánlatokhoz igazítani.

A Sencsent megelőző edzői állomásai egyébként szülőhazájához kötődtek: a klubokat nézve korábban ült a Lecco, a Livorno, a Genoa, a Napoli, a Cagliari, a Parma és a Bologna kispadján, legrangosabb megbízatása azonban az olasz válogatotthoz kötődik, amelyet a 2006-os világbajnoki győzelem után vett át Marcello Lippitől és a 2008-as, csalódást keltő Európa-bajnoki negyeddöntős búcsúig irányított.

Magyar vonatkozású érdekesség, hogy kapitányi időszaka alatt, 2007 augusztusában szenvedte el az olasz válogatott nagy meglepetést keltő, 3–1-es budapesti vereségét a Várhidi Péter vezette magyar válogatottól.

Legfrissebb hírek

Lökéshullám – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Gróf Dávid videóban is elnézést kért a vasárnapi derbin ellökött labdaszedőtől

Labdarúgó NB I
15 órája

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:53

Videó: ezért kapott piros lapot Gróf, akit Varga Barnabás váltott a kapuban

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:28

Videó: így szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak Varga, amire Matko válaszolt

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 20:07

Gróf ellökött egy labdaszedőt, Varga állt be a kapuba – pontot mentett az Újpest a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 20:04

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 15:12

A DVTK edzője: Az ETO játssza a legjobb focit Magyarországon

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 11:39
Ezek is érdekelhetik