Serie A: a Napoli szurkolóit eltiltották a palermói meccstől

Vágólapra másolva!
2007.11.07. 18:30
Nem engedik be a Napoli labdarúgócsapatának szurkolóit a Palermo elleni idegenbeli mérkőzésre a hatóságok. Ezt a nápolyi csoportok nemrégiben tapasztalt viselkedésével indokolták – jelentette a Reuters brit hírügynökség.

Az olaszországi futballhuligamizmus ellenőrzésével megbízott testület közleményben tudatta, hogy a Serie A-ban szereplő Juventus, a Reggina és a Fiorentina is döntést sürgetett a nápolyiak ügyében.

Az SSC Napolit egyszer már megbüntették ebben a szezonban: szeptemberben a Genoa elleni hazai bajnokiját kellett zárt kapuk mögött megrendeznie. Erre azután került sor, hogy a drukkerek az ezt megelőző meccsen fenyegető transzparensekkel felszerelkezve vonultak fel a leláton, és palackokat, valamint füstbombákat hajigáltak.

Olaszországban azután próbálják fokozott erővel letörni a futballhuliganizmust, miután februárban Cataniában egy rendőr meghalt a Catania–Palermo mérkőzést kísérő zavargásokban.
Legfrissebb hírek

„Kevin király megérkezett!” – a Napoli bejelentette De Bruyne szerződtetését

Olasz labdarúgás
2025.06.12. 17:03

Balogh Botondék a Juventusszal kezdenek az új bajnoki idényben

Olasz labdarúgás
2025.06.06. 19:21

Közel a megegyezés, Allegri visszatér Milánóba – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.29. 16:33

Támadószentek – Ballai Attila publicisztikája

Olasz labdarúgás
2025.05.25. 00:00

Conte: Nagyon nehéz Nápolyban trófeákat nyerni, de ezek a játékosok három év alatt kétszer is megcsinálták

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 09:55

Ismét Nápolyba került a scudetto!

Olasz labdarúgás
2025.05.23. 22:50

Serie A: gólképtelen csatárai miatt szenved az Inter

Olasz labdarúgás
2025.05.23. 08:21

Serie A: döntöttek a Napoli és az Internazionale meccsének időpontjáról

Olasz labdarúgás
2025.05.19. 12:44
Ezek is érdekelhetik