Az AS Roma újra csúcsformában játszik a BL-kisiklás után

Vágólapra másolva!
2007.04.19. 12:30
Luciano Spalletti és Francesco Totti is büszkén állt a sajtó elé a tegnap esti Inter elleni 3-1-es idegenbeli győzelem után. Az Inter remek második félidőt játszott a mérkőzésen, de a rómaiak kitartottak, és az utolsó percekben kétszer is mattolni tudták Julio Cesar kapuját.
Tottiék újra nagy formában
Tottiék újra nagy formában
Tottiék újra nagy formában
Tottiék újra nagy formában

Szavazás

Melyik csapat nyeri a bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Spalletti mester láthatóan nagyon elégedett volt tegnap este a Roma San Siróban nyújtott teljesítményével.

“Nagyon jó iramú, látványos mérkőzést játszottunk az Inter ellen, a végkifejlet pedig az utolsó pillanatokig kiszámíthatatlan volt.

A megadott büntető kicsit idegessé tette a játékunkat, amit az Inter meg is próbált kihasználni, de végig kitartottunk, és hittünk a győzelemben, ennek a gyümölcse a siker.”

A fővárosiak trénerét a május elején következő római derbiről is kérdezték:

“A derbin úgy játszhatunk, hogy a második hely lényegében már a tarsolyunkban van. Nagyon megnyugtató a helyzetünk, remélem, hogy tudunk ebből erőt meríteni majd.”

A Lazio legutóbbi két meccsén egyaránt megbotlott, és csak két pontot szerzett, míg a Roma a Sampdoriát és az Intert fektette két vállra, hat pontot gyűjtött be, méghozzá nem is akármilyen, 7-1-es gólkülönbséggel.

Nem is kérdés tehát, hogy Tottiéknek sikerült felállni a padlóról a Manchester elleni kiütéses BL-vereség után, és bár a bajnokságban biztosnak tűnik a második helyük, a kupában még gyűjthetnek be címet, hiszen májusban ott is összecsapnak Mancini együttesével.

Francesco Totti egyáltalán nem volt meglepve a milánói győzelem után:

“Azt hiszem ez benne volt a pakliban. Eltökélt tervünk volt, hogy, borsot törünk az Inter orra alá, ezzel sikerült elhalasztanunk az ünneplésüket. Egy dolog biztos: teljesen egyenrangú ellenfelei vagyunk a kék-feketéknek.

22. FORDULÓ:
Ascoli - AC Milan 2 - 5 (Biagio 33.-11esből, Guberti 41. ill. Gilardino 3.,27., Kaká 25.-11esből, 35., Seedorf 75.)
Empoli - Atalanta 2 - 0 (Saudati 35., Almiron 54.)
Inter Milan - AS Roma 1 - 3 (Materazzi 52.-11esből ill. Perrotta44., Totti 89., Cassetti 90.)
Lazio - Chievo 0 - 0
Livorno -Cagliari 2 - 1 (Lucarelli 5., Knezevic 67. ill. Suazo 61.-11esből)
Reggina - Messina 3 - 1 (Bianchi 13., Amoruso 54., 72.-11esből ill. Rigano 27.-11esből)
Udinese - Sampdoria 1 - 0 (Iaquinta 53.-11esből)
Parma - Fiorentina 2-0 (G. Rossi 27., 89.)
Siena - Torino 1-0 (Antonini 65.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik