Filkor végül mégsem léphetett pályára

Vágólapra másolva!
2007.01.17. 17:54
Címkék
Újra tétmérkőzés keretébe nevezték az egyik legígéretesebb magyar futballjátékost, Filkor Attilát. Mancini mester az idegenbeli kétgólos siker után több utánpótlástehetségnek is bizalmat kívánt szavazni az Empoli elleni negyeddöntőben, az Olasz Kupában. Végül a magyar fiú mégsem jutott szerephez, a meccs szűkebb keretébe nem került be. Csüggedésre azonban nincs ok, bármelyik hivatalos mérkőzésen szóba kerülhet a játéka.
Filkornak már sikerült kivívnia Mancini bizalmát
Filkornak már sikerült kivívnia Mancini bizalmát
Filkornak már sikerült kivívnia Mancini bizalmát
Filkornak már sikerült kivívnia Mancini bizalmát

Az Internazionale hivatalos honlapján vezető anyagként közölték, hogy Roberto Mancini mester hét fiatalt is „bedobott” az utánpótláscsapatból, a Primaverából az Empoli elleni kupa-negyeddöntő keretébe. Filkort egyébként hivatalosan a csatárok között tüntették fel.

A feltörekvő játékosok közül többeknek jó esélye volt a csapatba kerülésre, köztük a már két kupamérkőzésen is szereplő Filkor Attilának, aki a fiatal különítményben ezzel az egyik legrutinosabbnak mondhatta magát. Mint később kiderült azonban mégsem számított Mancini a mérkőzésen Filkor szolgálataira, még a cserepadra sem nevezték. Ellenben Biabiany, Bonucci és Ribas képességeire viszont kíváncsi volt az olasz edző.

Az Inter klubjának imázsát eddig a sztárigazolások tették híressé, avagy hírhedtté, a Mancini-éra alatt azonban úgy tűnik az utánpótlás-politika is egyre inkább kitüntetett szerephez jut.

A honlapon külön bemutatást közöltek a Inter csiszolatlan gyémántjairól, azaz Filkorról, Fautarióról, Espositóról, Bonucciról, Maaroufiról, Biabiany-ról és Ribasról.

Íme a mi Filkor Attilánk jellemzése:

FILKOR ATTILA
Támadó középpályás/csatár posztokon bevethető játékos. 1988. július 12-én született Budapesten. Tavaly nyáron igazolt az Interhez a máltai Peita Hotspurs gárdájától. Az első csapatban 2006. november 9-én debütált a Messina-Inter találkozón (0-1). Egyszer már behívót kapott a magyar nemzeti válogatottba, előtte az U19-esek korosztályos válogatottjának csapatkapitánya volt. Mezszáma: 57-es.

További hír az Inter háza tájáról, hogy Mancini találkozott az elnökkel, Morattival, és a La Gazzetta dello Sport értesülései szerint szóban megállapodtak a három éves szerződéshosszabbításról. Az Internél eseménydús napokat élnek át, olasz források szerint a 2004-05-s bajnokságba való beiratkozáshoz könyvelési csalással kozmetikázták a klub pénzügyi mérlegét, és Morattit már beidézte a milánói ügyészség.

OLASZ KUPA, NEGYEDDÖNTŐK

Chievo-Sampdoria 1-2 (1-1) - továbbjutott: Sampdoria 3-1-gyel
Gólszerzők: Marcolini 44., ill. Bonazzoli 42., Delvecchio 85.

Parma-Roma 2-2 (2-1) továbbjutott: Roma 4-3-al
Gólszerzők: Muszlimovics 11., 43., ill. De Rossi 30., Pizarro 85.

Inter-Empoli 2-0 (1-0) továbbjutott: Inter 4-0-al
Gólszerzők: Cambiasso 28., Grosso 76.

Arezzo-Milan január 18., csütörtök 21.00

Szavazás

Melyik csapat nyeri a bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Királyék egyesített csapata, a Sponsi kapta az 57. Kékszalag KPMG fair play díját

Egyéb egyéni
7 perce

Fellebbezés az evezős ob-n; Bene Dorottya győzött

Egyéb egyéni
39 perce

Masped-kupa: Major Veronika remekelt az alapversenyben sportpisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Felkészülés: a Kazincbarcika 2–1-re vesztett Eperjesen, a DVSC négyet kapott a Kassától

Labdarúgó NB I
1 órája

Megszületett Debreczeni-Klivinyi Kinga gyermeke – kép

Kézilabda
2 órája

Supermoto-vb: Visontán versenyeztek a világ legjobbjai

Egyéb autó-motor
2 órája

Felszabadultság, nyugalom, kikapcsolódás – ilyen volt a Balaton-átevezés

Kajak-kenu
2 órája

Viktor Gyökeres: Kane, Lewandowski és Haaland mellett van a helyem

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik