Roma: Totti nem játszik a Valencia ellen

Vágólapra másolva!
2006.12.04. 16:43
Címkék
Bokasérülés miatt nem játszik Francesco Totti (képünkön középen), az AS Roma csapatkapitánya a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában a spanyol Valencia ellen az olasz fővárosban.

„Totti nem lesz a csapatban, mert egy rúgást kapott a bokájára, és még nem jött rendbe – nyilatkozta Luciano Spalletti, a csapat vezetőedzője a Gazzetta dello Sport internetes oldalának.”

A szakember ezután hozzátette, hogy Tottinak mindenképpen fel kell épülnie a vasárnapi Lazio elleni városi rangadóra.

A klasszis irányító helyett a Valencia elleni holnapi mérkőzésen valószínűleg Vincenzo Montella kap majd helyet a kezdő tizenegyben.

Az olasz klubnak azért is fontos a keddi összecsapás, mert a hazaiaknak a biztos továbbjutáshoz mindenképpen szükségük van egy pontra. Ugyanis, ha a Sahtar nyer az Olympiakosz otthonában, és a Roma is vereséget szenved, akkor Spalletti csapata kiesik a legrangosabb európai kupasorozatból, és „csak” az UEFA-kupában folytathatja a szereplését.

Az olasz szakember elképzelhető, hogy a középpályáról Parottára sem számíthat, ugyanis neki is megsérült a bokája, és kétséges, hogy pályára tud-e lépni a csoportkör utolsó fordulójában.
Legfrissebb hírek

NBA: a második félidőben fordított a címvédő OKC a Memphis ellen

Amerikai sportok
16 perce

TF: száz éve a magyar nemzet szolgálatában

Egyéb egyéni
26 perce

Menesztették Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
38 perce

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
52 perce

Hugo Descat: A hitünk volt a fordítás kulcsa  Szegeden

Kézilabda
1 órája

Tovább hasít Stafford és a Rams, ezúttal a 49ers kapott nagy pofont – videók 

Amerikai sportok
1 órája

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik