Inzaghi mesterhármasával nyert a Milan

Vágólapra másolva!
2006.02.12. 18:19
Címkék
Az olasz labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában az AC Milan sima győzelmet aratott a Reggina otthonában. A Messina edzőjét és kapusát is kiállították a Sampdoria ellen, a Roma viszont klubcsúcsot jelentő kilencedik győzelménél tart sorozatban.
Filippo Inzaghi (jobbra) Rui Costa nyakában ünnepelte egyik gólját
Filippo Inzaghi (jobbra) Rui Costa nyakában ünnepelte egyik gólját
Filippo Inzaghi (jobbra) Rui Costa nyakában ünnepelte egyik gólját
Filippo Inzaghi (jobbra) Rui Costa nyakában ünnepelte egyik gólját
A Reggina azért ráijesztett egy kicsit a nagynevű ellenfélre, a 11. percben ugyanis Paredes jó tizenkét méterről a feleslegesen kifutó Dida felett a hálóba csúsztatott egy tért ölelő átadást. Mielőtt azonban a hazaiak egyáltalán elkezdhettek volna gondolkodni azon, hogy ráüljenek az eredményre, Filippo Inzaghi kiegyenlített. A válogatott csatár első lövését ugyan még hárította Ivan Pelizzoli, az ismétléssel szemben azonban már tehetetlen volt.

Hét perccel később aztán Albert Gilardino is betalált, majd a második félidő elején Inzaghi egy szép akció után második gólját is megszerezte, miközben a Reggina egy jóindulattal megadható tizenegyesen kívül nem tudtak semmit felmutatni. A végére kicsit felpörgették ugyan a tempót, de az utolsó percben mégis a mesterhármassal záró Inzaghi állította be a végeredményt.

Az UEFA-kupás helyen álló Roma és Livorno is nyert. A fővárosiak a Siena otthonában diadalmaskodtak 2-0-ra Daniele de Rossi 25. és Mancini 94. percben esett találatával, bár más lett volna a mérkőzés, ha a hazaiaknál Enrico Chiesa nem hagy ki egy büntetőt a 41. percben.

A 25. forduló eredményei

  • Cagliari-Lecce 0-0
  • Empoli-Palermo 0-1 (Barzagli 90)
  • Livorno-Fiorentina 2-0 (Lucarelli 67., 76., az elsőt 11-esből)
  • Parma-Ascoli 0-0
  • Reggina-AC Milan 1-4 (Paredes 11., illetve F. Inzaghi 14., 52., 90., Gilardino 37.)
  • Sampdoria-Messina 4-2 (Castellini 20., Volpi 69., 11-esből, Tonetto 81., Foti 90. illetve Muslimovic 18., Di Napoli 89., 11-esből)
  • Siena-AS Roma 0-2 (Rossi 70., Mancini 90.)
Így azonban zsinórban kilencedik győzelmüket aratták a Farkasok, akiknek a gárda története során még nem volt ilyen jó sorozatuk.

A Livorno szép lassan felőrölte a Fiorentina ellenállását, és 2-0-ra nyert, miután Dario Dainelli két perc alatt két sárgát is kapott, Cristiano Lucarelli pedig tíz perc alatt kétszer is eredményes volt.

A Sampdoria a Messinát verte 4-2 arányban, de itt is egy kiállítás volt a fordulópont. 1-1-es állásnál Marco Storari kapusnak kellett lemennie a pályáról, miután a tizenhatoson szabálytalankodott Fotival, a genovaiak csatárával szemben. Az eset miatt Bortolo Mutti, a vendégek mestere addig reklamált, míg ő is piros lapot nem kapott, a tizenegyest pedig Sergio Volpi berúgta, majd Max Tonetto is eredményes volt, így a 89. percben Arturo Di Napoli büntetője már csak szépségtapaszként szolgált a szicíliaiaknak.
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 24 20 3 1 49-14 +35 63
2. Milan 25 17 3 5 57-24 +33 54
3. Internazionale 24 17 3 4 47-18 +29 54
4. Fiorentina 25 15 5 5 41-25 +16 50
5. Roma 25 14 6 5 48-25 +23 48
6. Livorno 25 11 9 5 28-25 +3 42
7. Chievo 25 10 8 7 33-28 +5 38
8. Sampdoria 25 10 7 8 41-33 +8 37
9. Lazio 25 8 11 6 31-30 +1 35
10. Palermo 25 8 9 8 36-38 -2 33
11. Udinese 25 7 6 12 25-36 -11 27
12. Ascoli 25 5 11 9 24-30 -6 26
13. Siena 25 6 8 11 29-40 -11 26
14. Reggina 25 7 5 13 26-43 -17 26
15. Cagliari 25 5 8 12 27-39 -12 23
16. Messina 25 4 11 10 23-35 -12 23
17. Parma 25 5 8 12 27-43 -16 23
18. Empoli 25 6 4 15 27-45 -18 22
19. Treviso 25 2 8 15 15-38 -23 14
20. Lecce 25 3 5 17 16-41 -25 14

Szavazás

Melyik csapat nyeri az olasz bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

NBA: a második félidőben fordított a címvédő OKC a Memphis ellen

Amerikai sportok
3 perce

TF: száz éve a magyar nemzet szolgálatában

Egyéb egyéni
13 perce

Menesztették Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
25 perce

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
39 perce

Hugo Descat: A hitünk volt a fordítás kulcsa  Szegeden

Kézilabda
1 órája

Tovább hasít Stafford és a Rams, ezúttal a 49ers kapott nagy pofont – videók 

Amerikai sportok
1 órája

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik