Cosmit menesztették Udinéből

Vágólapra másolva!
2006.02.10. 15:25
Címkék
Serse Cosmit leváltották az Udinese labdarúgócsapatának edzői posztjáról. Utódja Nestor Sensini lett, aki játékos-edzőként dirigálja az együttest az egykori Como-edző Loris Dominissini segítségével.
Serse Cosmi
Serse Cosmi
Serse Cosmi
Serse Cosmi
Serse Cosmi pozicíója már hosszabb ideje veszélyben forgott, miután az előző hét meccsen nem tudtak nyerni, s mindössze három pontot szereztek. A korábban erős középcsapatnak számító Udinese jelenleg csak a 12. helyen áll.

Bár a szakember menesztése nem volt váratlan, de Olaszországban azt várták, hogy még Cosmi vezeti majd a Lazio elleni szombat esti mérkőzésen az Udinesét.

Pedig Cosmi udinei karrierje jobban indult, hiszen bevezette a csapatot a Bajnokok Ligája csoportkörébe, s csak az utolsó meccsen dőlt el, hogy nem jutnak tovább a kvartettből, és az UEFA-kupában folytatják.

Cosmi menesztéséről a hétközi, Reggina ellen hazai pályán elszenvedett 2-1-es vereség után döntöttek a vezetők.

Az Udinese vezetői játékos-edzőként Nestor Sensinit nevezték ki a csapat élére, akinek az egykori Como-edző Loris Dominissini segíti majd a munkáját.

A 39 éves, veterán argentin védő először 1989-ben igazolt az Udineséhez, s ő a harmadik legidősebb játékos, aki valaha gólt szerzett a Serie A-ban.

Sensini 2004 nyarán tért vissza Udinébe, miután sikeres időszakot töltött a Parmánál és a Laziónál is.
Legfrissebb hírek

NBA: a második félidőben fordított a címvédő OKC a Memphis ellen

Amerikai sportok
2 perce

TF: száz éve a magyar nemzet szolgálatában

Egyéb egyéni
12 perce

Menesztették Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
25 perce

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
39 perce

Hugo Descat: A hitünk volt a fordítás kulcsa  Szegeden

Kézilabda
1 órája

Tovább hasít Stafford és a Rams, ezúttal a 49ers kapott nagy pofont – videók 

Amerikai sportok
1 órája

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik