Ökölvívó-vb: Fodor Milán veresége az első napon

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2021.10.25. 23:27
null
Fodor Milán pontozásos vereséget szenvedett (Fotó: Török Attila)
Az 57 és a 67 kilós súlycsoport selejtezőivel Belgrádban megkezdődött a 21. férfi ökölvívó-világbajnokság. A 67 kilós Fodor Milán első meccsén vereséget szenvedett.

Két súlycsoport összesen 29 összecsapásával rajtolt a kéthetes bokszmaratoni a szerb főváros húszezres Stark Arénájában. Pehelysúlyban (57 kg) nem vagyunk érdekelve, miután az olimpiai résztvevő Gálos Roland jelezte, hogy a jövőben ne számítson rá a válogatott, Fodor Milán (67 kg, Vasas-Süllős) ellenben már a 32 közé jutásért szorítóba lépett a mexikói Marco Hernández ellen.

Fodor csak a második menetet nyerte meg négy pontozónál, előtte és utána a mexikói bokszoló dominált, így egyhangú pontozással lépett a legjobb 32 közé.

További kilenc bunyósunk vár a bemutatkozására, és már az is eldőlt, hogy ki mikor húz először kesztyűt. Az 51 kilós Bernáth Attila (DVSC) az ír Sean Marival kedd délután bokszol a 16 közé jutásért, őt Mester Soma (75 kg, Hell Fight) követi, aki este a trinidadi Aaron Prince-szel kezd, majd Kovács Pált (80 kg, Bp. Honvéd) is ringbe szólítják az észt Stiven Aas ellen.

A 60 kilós Veres Roland (Halker-Király Team) a török Mizan Aykol, a 71 kilós Kozák László (Madárfészek Akadémia) az indiai Dev Nishant, Hámori Ádám (86 kg, Fitt-Box Kőszeg) pedig a török Burak Aksin ellen szerdán kezd, az előbbi kettő a 32, az utóbbi már a 16 közé jutásért.

A szupernehézsúlyú Fehér Koppány (Vasas-Süllős) a kolumbiai Cristian Salcedo ellen csütörtökön, Csóka Nándor (54 kg, Hell Fight) a barbadosi Jabali Breedy ellen pénteken, Kovács Richárd (63.5 kg, NYVSC) pedig a mexikói César Moráles ellen csak szombaton lép ringbe a 16 közé jutásért.

21. FÉRFI ÖKÖLVÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, BELGRÁD
A 32 közé jutásért. 67 kg:
M. Hernández (mexikói)–Fodor Milán p. gy.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik