Budapestre látogat a korábbi nehésúlyú bokszvilágbajnok Tyson Fury

Vágólapra másolva!
2025.05.08. 17:34
null
Az MTK Sportparkban tapsolhat a testvéreinek (Fotó: Getty Images)
Tyson Fury korábbi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó pénteken Budapestre érkezik, és a helyszínen nézi meg féltestvérei, Thomas és Roman Fury mérkőzéseit.

 

A szervezők csütörtöki sajtóközleménye szerint Tyson Fury az első sorból szurkol majd öccseinek a „Furys - The Comeback” elnevezésű bokszgálán az MTK Sportparkban. A főmérkőzésen a két év kihagyás után visszatérő, veretlen cirkálósúlyú Thomas Fury ellenfele a bosnyák Kenan Hanjalic lesz, a nehézsúlyú Roman pedig a horvát Josip Peharral találkozik a ringben.

A profi ökölvívás egyik legendás alakjának számító Tyson Fury mérlege 34 győzelem, egy döntetlen és két vereség, utóbbi kettőt tavaly májusban és decemberben szenvedte el.

 

Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
Tegnap, 0:21

Ünnepi pofonosztás a Hősök terén

Ökölvívás
2025.08.16. 22:42

Smokin’ Joe kifüstölte ellenfeleit – elsöprő erejű balhorgai elől menekültek, nem sok sikerrel

Népsport
2025.08.16. 09:32

A legendák velünk élnek – 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

Népsport
2025.08.16. 07:53

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
2025.08.16. 00:24

„Egy kézzel is kivégzem” – Erdei Zsolt és Kótai Mihály szópárbajjal hangol a szombati bokszmeccsükre

Ökölvívás
2025.08.14. 13:21

Tizenhat magyar bunyós utazhat Liverpoolba a vb-re

Ökölvívás
2025.08.13. 17:19

Böjte Csaba: A boksz igazi keresztény sport, hiszen jobb adni, mint kapni

Egyéb egyéni
2025.08.12. 12:41
Ezek is érdekelhetik