Ökölvívás: Szerencsére kiegyenesedtek a kérdőjelek – Erdei Zsolt

– Valamikor egy súlycsoportban bokszolt Roy Jones Juniorral, de talán nem tévedek, ha azt mondom: mégsem miatta volt igazán emlékezetes ez az ob, hanem mert a Madárfészek Akadémia bokszolói kiválóan szerepeltek.
– Valóban így van, és tényleg boldogság nekem, hogy az utolsó két napon százszázalékosak maradtunk – mondta a mindmáig utolsó magyar olimpiai érmes bunyós, a profiként két súlycsoportban is világbajnok Erdei Zsolt, a Madárfészek Akadémia névadó-vezetőedzője. – Márpedig ez okkal melengeti a szívemet, mert elég sok kérdőjel vetődik fel bennem az edzések során, hogy jól csináljuk-e, amit csinálunk, és vajon így kell-e felkészíteni a gyerekeket. Szerencsére már rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, edzői diplomám is van, ettől függetlenül nagyon örülök, ha ezek a kérdőjelek kiegyenesednek.

– Menjünk sorban: Szaka István?
– A kis Szaka lement egy súllyal lejjebb, ötvenegy kilóba, hogy olimpiai súlycsoportban bokszolhasson a magyar bajnokságon. Nagyon féltettük, és nemigen hittünk benne, hogy ilyen fegyelmezetten tudja hozni a súlyát, amit tényleg nem néztünk ki belőle, hiszen már hosszú évek óta próbáljuk győzködni a helyes táplálkozásról, igyekszünk rendre nevelni, de valahogy mindig kicsit félvállról vette ezt az egészet. Most viszont nagyon odatette magát, két hatalmas skalpot gyűjtött be, Virbán Martinét és Bernáth Attiláét. Őt mindenképpen szeretném kijuttatni az olimpiára, amihez nyilván az kell, hogy ötvenegy kilóban bokszoljon.

– Római Ruben is bajnok lett, de az ő súlyában a már biztos olimpiai kvótás Kovács Richárd ezúttal nem indult.
– Rubenre hihetetlenül büszke vagyok, mert mindig rajta veszem észre, hogy az edzéseken gyakran ismételt mozdulatokat élesben is kitűnően alkalmazza. De százszázalékosan mégsem lehetek vele elégedett, mert kicsit szétesett a mozgása. Hozzá kell tennem, egy órával előbb kezdtük el a bemelegítést, mint kellett volna, mert elnéztem a párosítást, és az, hogy a végére elfáradt, kicsit engem is terhel.

– A nehézsúlyú Kiss Leventével kellett volna kezdenem, mert az ő esetében igenis realitás, hogy eljusson Párizsba.
– Neki mindig csak egy csipetnyi só hiányzik ahhoz, hogy igazán eredményes legyen, és nagyon szeretném ezt hozzátenni a munkájához. Persze könnyebb dolgom lenne, ha többet foglalkozhatnék vele, mert a felkészülésünket azért rendre megszakítják a válogatott edzőtáborozásai és versenyei, amikor nem az én kezem alatt dolgozik. Kicsit fáj, hogy állandóan az jár a fejemben, miként lehetne a gyerekek hibáit, a rossz beidegződéseket valahogy kiküszöbölni, aztán a válogatottban kikerülnek a kezem alól, ami természetesen nem szemrehányás, mert ennek így kell lennie, de ha mást próbálnak ráerőltetni, mint ami az én elképzelésem, nem biztos, hogy a kettő fedi egymást.

– Ezt úgy mondja, mintha gyakorló ökölvívóként nem ugyanezt élte volna át.
– Ugyanezt éltem át, és pontosan emlékszem arra, Klein Csaba edzőnek nem esett jól, amikor hosszú edzőtáboraink voltak, viszont nekem sikerült tőle és Szántó Öcsi bácsitól is, aki a válogatott mestere volt, a legjobbat elvennem. Olyan versenyző voltam, aki mindenkitől azt kapta, ami kellett neki ahhoz, hogy sikeres versenyző legyen.

– Roy Jonest milyen volt látni?
– A döntők napján bemutattak minket egymásnak, de nekem nem kellett őt bemutatni. És ő is tudta rólam, hogy ki vagyok, Roy Jones nekünk, magyaroknak elérhetetlen távolságban van, nem olyan, mint mondjuk Kovács István vagy én, aki mindig ott van a bunyósok között, akit meg lehet szólítani, és lehet vele szelfizni. Úgyhogy hihetetlen nagy volt iránta az érdeklődés, rengetegen voltak, akik nem tudtak a közelébe jutni, úgyhogy engem kértek meg, menjek oda, és szerezzek nekik aláírást, vigyem be őket egy közös fotóra. A végén már nekem volt kellemetlen, hogy állandóan én mászkálok hozzá, de ettől még igaz, hogy Roy Jonest én Alit is beleértve a múlt század legnagyobb bokszolójának tartom. És ha összejön a Dariusz Michalczewski elleni meccse, ott sem lettek volna kérdőjelek.