Ökölvívó-vb: a szövetség orosz elnöke már egymilliót ígér az aranyért

Umar Kremljov a most zajló férfi vb színhelyén, az üzbég fővárosban tartott hétfői sajtótájékoztatóján azt ígérte, hogy míg az idei vb-n 200 ezer dollárt kapnak az aranyérmesek, a jövő esztendőben 400 ezerre számíthatnak a súlycsoportok első helyezettjei, 2025-re pedig az a cél, hogy a világbajnokság győztesei egymillió dollárral gazdagodjanak.
A taskenti vb-re eleve mesés pénzdíjjal csábította az IBA az öklözőket, ugyanis a 200 ezer dollárral (csaknem 68 millió forint) gyarapodó elsők mellett a másodikaknak 100 ezer, a harmadikaknak pedig 50 ezer dollár jár.
Az anyagi ösztönzés erősítése nyilvánvalóan összefügg azzal, hogy egyfelől az IBA-nak évek óta konfliktusos a viszonya a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, aminek nyomán a sportág kikerülhet az olimpiai programból, annak minden negatív következményével együtt. Másfelől a Kremljov vezette IBA-n belül is fokozódnak az ellentétek az orosz elnök és a vele szembekerült több tagszövetségi vezető között. Utóbbi jeleként több mint húsz ország bojkottálja a taskenti világbajnokságot, amelyen 13 súlycsoportban 107 ország 539 bokszolója – köztük hét magyar – indul.
A május 14-én záruló taskenti tornán az orosz sportolók korlátozás nélkül – az ország zászlaja alatt és himnuszával – vesznek részt.

Akilov Pilip: A Jóisten hozott Magyarországra

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Kiss Leventét kiütötték az ökölvívó-világbajnokságon
