Ökölvívás: sorozatban 51-szer kapott ki a fájdalomra éhező brit

Robin Deakin úgynevezett dongalábbal született, amely annyira súlyos volt, hogy hatéves koráig képtelen volt segítség nélkül járni, és fiatalként több mint 40-szer (!) kellett megműteni. Bokszolni azért kezdett el, hogy fejlődjenek a motoros képességei.

„Hatévesen vittek először az edzőterembe. Akkoriban még a tolószékemben ültem, és az edzők olyanokat mondtak, hogy jó lenne, ha tudnék járni. Folyamatosan műtötték a lábamat, kicsit megerősödtem, elkezdhettem járni vele gyógytornára. Végül felálltam, és sétáltam, óvatosan, apró lépésekkel. Eleinte csak azért mentem bokszolni, hogy megpróbáljam megerősíteni a lábaimat, de rájöttem, hogy az önbizalmamnak is sokat segített, mentálisan is egyre stabilabbá váltam. Többé már nem voltam az a félénk gyerek, akit a többiek zaklatnak. Jó érzés volt, hogy önmagamat adhatom” – nyilatkozta Deakin a SPORTbible-nek.

Állapota egyre csak javult, olyannyira, hogy amatőr versenyeken el is indulhatott. Félnehézsúlyúként elődöntőbe jutott az angol amatőr bokszbajnokságban, és ezüstérmet szerzett a ciprusi Limassol-kupán. Deakin 76 amatőr meccs után, 2006-ban győzelemmel debütált a profik között, Shaun Waltonnál bizonyult jobbnak.

A következő összecsapását viszont elveszítette, Eduards Krauklisszal szemben, és ezt követően olyan vereségszériát állított fel, amelyre az egész világ felfigyelt: kilenc éven át sorozatban 51 profi mérkőzésen maradt alul.

„Biztosan furcsán hangzik, de azt hiszem, fájdalomfüggő voltam. Szeretek átélni olyan impulzusokat, amelyeket mások inkább elkerülnek. Szeretem a fájdalmat, szeretek az ismeretlenben tapogatózni. Nem zavart a vereség” – magyarázta Deakin.

Karrierje mélypontját akkor érte el, amikor a Brit Ökölvívó-szövetség felügyelő bizottsága a biztonsága érdekében megfosztotta a versenyengedélyétől. Ő azonban nem adta fel, Németországban szerzett ismét jogosultságot a bokszhoz. 2015-ben újfent ringbe léphetett, és áttörte a jeget: legyőzte a litván Deniss Kornilovst.

„Elképesztő volt... Sírtam a ringben. Nem vagyok biztos benne, hogy a boldogság miatt, inkább megkönnyebbülést éreztem. Nehéz teher esett le a vállamról” – emlékezett vissza Deakin.

Kemény időket élt át akkoriban, hiszen hajléktalanná vált. A korábbi félnehézsúlyú brit bajnok, Michael Jennings készítette fel a mérkőzésre, de nemcsak edzette, be is fogadta. „Michael az egyik legközelebbi barátom, akkoriban az ő házában éltem, a mozitermében aludtam. Az emberek nem tudják, de valójában nem volt hol laknom, hajléktalan voltam. Egészen őrült volt, amikor nyertem – világszerte elterjedt a híre, még Floyd Mayweather és Mike Tyson is megosztotta a történetemet.”

Deakin 2018-ban, 53 vereség és 2 győzelem után akasztotta szögre a bokszkesztyűjét. Ám a harcot azóta sem fejezte be, sokáig depresszióval küzdött, amelyből kedvese segítette ki. Próbálkozott a pusztakezes ökölvívással, egy döntetlen és három vereség után felhagyott vele. Egy időre... Másfél hónappal ezelőtt ugyanis ismét ringbe lépett, de vereséget szenvedett Ben Hatchett ellen, ami után így nyilatkozott: „A bunyó előtt három héttel ajánlották fel a küzdelmet. Két és fél évig nem edzettem, de azt gondoltam, nem utasíthatom vissza. Előtört belőlem a harcos ösztön.”

A 36 éves Deakin lábát ismét meg kell műteni, és azt tervezi, hogy a beavatkozás után még egyszer bunyózik, hogy megnézze, bírja-e.

Kifejtette, büszke arra, amit elért: „Mindig azt mondták nekem a tanárok az iskolában, hogy a fogyatékosságom miatt sohasem lehetek bokszoló. Be akartam bizonyítani az embereknek, hogy meg tudom csinálni. Győzzek vagy veszítsek, sosem érdekelt, csak küzdeni akartam. Az volt a célom, hogy az emberek emlékezzenek rám. De hogy vesztesként? Nem. Sokkal inkább úgy, hogy olyan dolgokat vittem véghez, amelyekről mindenki azt gondolta, nem vagyok képes rá.”