Boksz: Ali veretlen unokája újra orbitális KO-val nyert – videó

Vágólapra másolva!
2022.05.02. 17:27
null
Nico Walsh (jobbra) mozdulatai kísértetiesen emlékeztetnek legendás nagyapja ütéseire (Fotó: Getty Images)
Úgy tűnik, az alma nem esett messze a fájától – az ökölvívás legendájának, Muhammad Alinak unokája, Nico Ali Walsh (5–0–0) a hétvégén, Alejandro Ibarra (7–2–0) ellen az 5. profi győzelmét aratta, ráadásul ezt ismét orbitális kiütéssel tette.

 

Az ikonikus bokszoló lányának, Rasheda Alinak a fia 30 amatőr mérkőzés után tavaly augusztusban lett profi. Azóta ötször lépett szorítóba, és valamennyi alkalommal nyert, négyszer kiütéssel. Első összecsapásán, 2021. augusztus 14-én, abban a fehér Everlast nadrágban bunyózott, amelyet nagyapja halálával örökölt meg. Szerencsét hozott a ruhadarab, hiszen 70 másodperc alatt kiütötte Jordan Weekset (4–2–0).

„Megtisztelő, hogy folytathatom azt az örökséget, amelyet a nagyapám kezdett meg. Ez óriási felelősséggel jár, nem veszem félvállról”– mondta az első győzelmét követően.

Walsh az ötödik meccsén a nála tapasztaltabb Alejandro Ibarrával találkozott a négymenetesre tervezett, de – egy orbitális KO-val – idő előtt véget érő összecsapáson.

A 21 éves középsúlyú tehetség mozdulatai kísértetiesen emlékeztetnek nagyapja mozgására, ütéseire, tavaly nyáron pedig Tyson Fury jelenlegi edzője, Sugar Hill Steward segédkezett a felkészítésében, aki annak idején Muhammad Ali 27 profi meccsén is stábtag volt.

A legendás bokszoló már 18 évesen, az 1960-as olimpián aranyérmes lett félnehézsúlyban, később három alkalommal szerzett nehézsúlyú világbajnoki címet. Ali évtizedeken át Parkinson-kórban szenvedett, hosszas betegeskedés után hunyt el 2016-ban.

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
7 órája

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Kiss Leventét kiütötték az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 18:07

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00

Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.07. 14:59
Ezek is érdekelhetik