Ökölvívás: a kvótája már megvan, csak legyen is olimpia!

L. PAP ISTVÁNL. PAP ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2021.02.07. 08:52
null
Gálos Roland már biztosan ott lesz Tokióban (Fotó: Török Attila)
Gálos Roland egyetlen biztos magyar tokiói indulóként lép ringbe a hétfőn kezdődő debreceni Bocskai-emlékversenyen.

– A járvány kitörése előtt az utolsó pillanatban lett kvótája. Jól telt az elmúlt egy év?
Nekem duplán jól – mondja a bajaiak 57 kilós ökölvívója, Gálos Roland –, hiszen a tavaly év eleji kazahsztáni és angliai edzőtáborban nemcsak ragyogóan fel tudtam készülni a kvalifikációra, de a londoni európai selejtezőben meg is szereztem az olimpiai kvótát, júniusban pedig megszületett a kislányom, Hanna is.

Kvótája már van, de versenyek eddig nem igazán voltak. Hogyan lehet így garantálni a színvonalas felkészülést?
Egyrészt otthon a saját edzőtermünkben minden edzésmunkát el tudtam végezni, amit elterveztünk, de a dunaújvárosi keretedzőtáborban kesztyűs edzésekre is volt módom, és nemcsak magyarokkal, hanem osztrák és algériai bunyósokkal is. Teszteltek is minket, eddig elkerült a vírus, mindig negatív voltam, és folyamatosan oda is figyelek a biztonságra.

Mint ahogyan vélhetően a tokiói hírekre is.
Persze, biztos vagyok benne, hogy lesz olimpia, igaz, nyilván másmilyen, mint a Covid–19 nélkül lett volna. Már hallottam olyat is a magas japán kormányzati köröktől, hogy a nézők sem elképzelhetetlenek, majd meglátjuk, addig még van fél év, annyi minden történhet.

Egyelőre az egyetlen magyar öklöző a tokiói csapatban. Bár a boksz egyéni sport, nyilván nem lenne elkeseredve, ha többen utazhatnának.
Még szép, figyelem a többiek teljesítményét, tudom, hogy Fodor Milán ott van a kvótaküszöbön, s a lányok közül is versenyben van még Pribojszki Kata és Nagy Tímea. Azoknak viszont nagyon nehéz dolguk lesz, akik a júniusi világselejtezőről akarnak eljutni Tokióba, ott már nagyon kevés kvótát osztanak, négy-öt győztes meccs is kellhet ahhoz, hogy valaki indulási jogot szerezzen.

Mit szól ahhoz, hogy olimpiai résztvevőként jár a védőoltás?
Ha ez kell a biztonságos részvételhez és a felkészüléshez, akkor természetesen élek vele.

Hétfőtől Bocskai-emlékverseny Debrecenben, ahol élesben is letesztelheti, hol tart a formája, ugyanakkor a kvóta kötelez is, illene jól szerepelni.
Azon leszek, szerencsére a súlyom nagyszerűen beállt, ébredéskor már most ötvenhét kiló vagyok, ami a tervszerű étkezésnek is köszönhető. Összeállítottunk egy pontos programot, cukros italokat például egyáltalán nem fogyasztok, csak vizet, ezen semmi sem fog múlni. Várom már, hogy ringbe léphessek, jó kis állomás lesz a Bocskai a felkészülésemben, kifejezetten jó érzésekkel lépek szorítóba Debrecenben.

Legfrissebb hírek

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
1 órája

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
3 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
7 órája

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
Tegnap, 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
Tegnap, 14:00

Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.07. 14:59

Ökölvívás: Szaka István a 16 között a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 20:38

Az újonc Bátori Mihály is kiesett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 16:27
Ezek is érdekelhetik