Ökölvívás: ötven éve hunyt el a sportág egyik legvitatottabb figurája

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.12.30. 09:55
null
Sporttörténeti fotó 1965-ből: Liston a földön, Ali bokszolna tovább (Fotó: AFP)
A hivatalos feljegyzések szerint 1970. december 30-án, azaz 50 éve halt meg Las Vegasban a profi nehézsúlyú ökölvívás amerikai világbajnoka, Sonny Liston, akinek az élete és halála is tele van kérdőjelekkel. Minden idők egyik legellentmondásosabb bokszolóját Muhammad Ali kétszer is legyőzte. 

Sonny Liston néven ismeri a világ, de az igazi nevét is csak kevesen tudják. És bármilyen meglepő, pontosan a születésének és a halálának az idejét sem.

A hivatalosnak tűnő életrajzában is leginkább az első letartóztatásakor felvett jegyzőkönyv alapján próbálták meg behatárolni a korát. Később, amikor már sztár volt, és szóba került a kora, rosszabb hangulatában ott hagyta a kérdezőt (szerencsére nem ütötte le), jobb pillanataiban azt mondta, hogy egy rokona egy fába véste a nevét és a születési idejét. Ám azt a fát azóta kivágták.

Az 1962-ben Floyd Pattersont legyőzve világbajnokká váló, két évvel később Muhammad Alitól vereséget szenvedő Liston élettörténetéről az origo.hu cikkében olvashat, ide kattintva.

Legfrissebb hírek

Letartóztatták a hétvégén Jake Paul ellen vereséget szenvedő korábbi bokszvilágbajnokot

Ökölvívás
2025.07.04. 21:41

Boksz: Fury harmadszor is összecsap Uszikkal

Ökölvívás
2025.07.03. 12:55

Gyász: elhunyt a román ökölvívás első profi világbajnoka

Ökölvívás
2025.07.02. 07:52

Megindult a szócsata Terence Crawford és Canelo Álvarez között

Ökölvívás
2025.06.21. 14:09

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Profi ökölvívás: 46 évesen visszatér Manny Pacquiao

Ökölvívás
2025.05.21. 20:30

Tommy Fury lesz a sztár az TV2 Play első bokszközvetítésében

Ökölvívás
2025.05.09. 14:48

Visszatér a ringbe Manny Pacquiao – sajtóhír

Ökölvívás
2025.05.09. 09:21
Ezek is érdekelhetik