Ajánló: könyv Ifj. Balzsay Károly profi világbajnok ökölvívóról

MTI, I. SZ.MTI, I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.12.15. 19:19
null
Könyv jelenik meg Balzsay Károlyról (Fotó: Nemzeti Sport)
Karácsony előtt jelenik meg Elbert Gábor könyve Ifj. Balzsay Károly profi világbajnok ökölvívóról.

Az Amiről még nem meséltem könyvsorozat második kötete 176 oldalból és 22 fejezetből áll, 38 fényképet tartalmaz, 3050 forintba kerül, műfaját tekintve pedig „beszélgetőkönyv” – mondta a szerző kedden az MTI-nek.

Hozzátette, bár évtizedes baráti viszonyban vannak Balzsayval, a könyv a tavaszi karanténidőszakban készült és ősszel került sor az utómunkákra.

A műben a sportoló megjelenik gyermekként, majd amatőr és profi ökölvívóként, férfiként, családapaként, az utolsó két fejezet pedig a daganatos betegséggel folytatott küzdelméről szól.

Elbert Gábor
Elbert Gábor

Elbert hangsúlyozta, a könyvet mindenkinek ajánlja, aki sportol, illetve aki gyerekekkel foglalkozik – legyen az szülő, testnevelő, vagy edző –, és nagyon sok hitet tud adni azoknak, akik valamilyen leküzdhetetlennek látszó gonddal küzdenek.

„Egy igaz ember ebben az álarcot hordó világban. Minden tekintetben tiszta tudott maradni, és hihetetlenül erős ember. Ez igaz volt rá a ringben, és azon kívül is. Mindenkinek a szemébe tud nézni, akár az ellenfele, akár az edzője, akár az orvosa volt” – jellemezte Balzsay Károlyt a szerző.

A 41 éves Balzsay amatőrként Európa-bajnoki ezüstérmes, profiként a Bokszvilágszervezet (WBO) és a Bokszvilágszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoka volt. Visszavonulását 2013-ban jelentette be, majd 2016 szeptemberétől idén augusztusig szövetségi kapitányként irányította a férfiválogatottat.

Az Amiről még nem meséltem sorozat első kötete Székely Éva olimpiai bajnok úszóról szól – ezt csak oktatási célra használták, kereskedelmi forgalomba nem került –, a harmadik részében pedig Jakabfi Zsanett profi labdarúgóval beszélget a szerző. Utóbbi a tervek szerint jövő tavasszal jelenik meg.

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip visszatér a Honvédba

Ökölvívás
2025.02.27. 20:28

Ökölvívás: 15 ország nevezett a Bocskai-emlékversenyre

Ökölvívás
2025.02.27. 14:05

Kifelé a pofonok völgyéből – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
2025.02.19. 23:14

Már több mint 75 tagja van az új nemzetközi ökölvívó-szövetségnek

Ökölvívás
2025.02.19. 17:00

Csütörtök este mutatják be az Aranycsapat a terror idején című könyvet

Magyar válogatott
2025.02.19. 11:28

Az új nemzetközi ökölvívó-szövetség elfogadta a magyar szövetség csatlakozási kérelmét

Ökölvívás
2025.02.18. 16:38

Nagy Zsigmond: Los Angelesbe már éremért megyünk

Ökölvívás
2025.02.15. 10:25

Irány a World Boxing – és Los Angeles?

Ökölvívás
2025.02.08. 14:26
Ezek is érdekelhetik