Ökölvívás: csak biztonságosan – szerdán kezdődik a győri ob

MOHAY GÁBORMOHAY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2020.10.28. 09:24
null
Kovács Richárd a 64 kg-os súlycsoport egyik aranyesélyese (Fotó: Török Attila)
A mérlegeléssel és a sorsolással az Olimpiai Sportparkban megkezdődik a négynapos ökölvívó országos bajnokság.


A szerdán kezdődő győri ob előtti sajtótájékoztatón a rendező város nevében Petrov Iván sportért felelős polgármesteri biztos annak a reményének adott hangot, hogy a jövőre 750 éves Győr és 25 éves klubja, a Gladiátor SE, valamint a 95 éves Magyar Ökölvívó-szakszövetség legnagyobb hazai eseményéhez méltó lesz a nagy múltú sportág idei országos bajnoksága. Bajkai István, a MÖSZ megújulási törekvéseit hangsúlyozó első embere úgyszintén a nagy elődökre hivatkozva mondta el, hogy bár ökölvívásunk nem a legfényesebb napjait éli, az olimpiai eredményességet tekintve a legjobb hét sportág között van: ez becsületre, munkára kötelez sportolót, edzőt és versenyzőt, a tenni akarásnak pedig a történelemben számos alkalommal emlegetett hagyományos magyaros virtussal együtt meg kell hoznia a felemelkedést is.

A szombatig tartó küzdelmekre 53 egyesület 110 férfi és 54 női versenyzőt nevezett, az olimpiával ellentétben – a jövő évi U22-es Európa-bajnokságra tekintettel – 10-10 súlycsoportban lépnek az ökölvívók a kötelek közé. Bertók Róbert szövetségi kapitány szerint a legnagyobb küzdelmet az erősebb nemnél az 52 kg küzdelmei ígérik, de izgalmas lesz 64 kg-ban a tavalyi bajnok Kovács Richárd és az olimpiai kvótáért küzdő Fodor Milán rivalizálása is. A már tokiói résztvevő Gálos Roland ezúttal nem indul, Harcsa Zoltán távollétében új bajnokot avatnak a 75 kilósok között, míg 91 kg-ban kérdés, hogy továbbra is Hámori Ádám számít-e egyeduralkodónak. A női mezőnyben megkülönböztetett figyelem kísérheti az olimpiai részvételre még esélyes két bokszoló, Pribojszki Kata (60 kg) és Nagy Tímea (75 kg) szereplését. A rendező győriek részéről – amint arról Nagy Zoltán régióvezető, a Gladiátor SE vezetője beszámolt – akadémista fiataljaik, így a 69 kg-os súlycsoportban a kárpátaljai Gerzsenyi István, valamint Sárközi Attila áll a figyelem középpontjában.

A szervezők bíznak a múlt század negyvenes éveitől győri életjeleket is adó sportág szurkolóinak érdeklődésében, hiszen Jókai Mór szerint legjobb szövetségesünk a saját öklünk. Ugyanakkor a mai járványveszélyes helyzetben mindenkivel szigorúan betartatják a maximális egészségügyi és biztonsági rendelkezéseket. A testhőmérséklet-mérés, a kézfertőtlenítő és a maszk használata mindenkire nézve kötelező – a saját kesztyűjüket és fejvédőjüket viselő ökölvívóknak az utóbbi csak a ringbe lépésig –, az edzők kizárólag gumikesztyűben tevékenykedhetnek a szorítósarokban.

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip arany-, Hámori Luca ezüstérmet nyert Csehországban

Ökölvívás
2025.06.14. 22:06

Visszavonult a kétszeres ökölvívó olimpiai bajnok Vaszil Lomacsenko

Ökölvívás
2025.06.06. 09:10

Hámori Luca nagyon sok izmot felszedett

Ökölvívás
2025.06.04. 11:22

A Provident is a MÖSZ partnerei között

Ökölvívás
2025.06.03. 13:44

A ringben is minden jó, ha a vége jó

Népsport
2025.06.02. 17:47

A World Boxing kötelező nemi vizsgálatot vezet be

Ökölvívás
2025.05.30. 20:07

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Az olimpiai ötödik magyar bokszolót újra műteni kell, lemarad a világbajnokságról

Ökölvívás
2025.05.19. 11:23
Ezek is érdekelhetik