Ökölvívás: „Mi van, ha Tyson visszatér, és a ringben hal meg?”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.01. 21:56
null
Nem mindenki szerint kéne visszatérnie Mike Tysonnak (Fotó: AFP)
Dillian Whyte profi nehézsúlyú bokszoló szerint az életét kockáztatja Mike Tyson azzal, ha 53 évesen ismét szorítóba lép.

 

„Mi van, ha visszatér, és a ringben hal meg? Ki vállalja a felelősséget?”– nyilatkozott a Sky Sportsnak Whyte, aki a WBC szervezetnél világbajnoki kihívó pozícióban áll. Az interjúban úgy vélekedett, hogy az amerikai exvilágbajnok – aki áprilisban jelentette be, hogy újra edzésbe állt – hatalmas kockázatot vállal azzal, ha megint ringbe lép.

„Tyson nagy legenda, és biztosan kíváncsi, hogy mire képes, de az ő korában fiatal és motivált bunyósokkal szemben nem lenne szerencsés próbára tennie magát”– fogalmazott Dillian Whyte.

A profi boksz királykategóriájának korábbi világbajnoka néhány hete újrakezdte az edzést, majd bejelentette, hogy kész bemutatómeccset vívni jótékonysági céllal. Önjelöltek mellett nagyon is komolynak tekinthető kihívók jelentkeztek sorra egymás után, Tysonék érdeklődésére pedig körvonalazódott többek között egy lehetséges összecsapás a nehézsúly jelenlegi WBC-világbajnokával, a 31 éves brit Tyson Furyval.

Ez utóbbi eshetőségre reagált Whyte, hogy óvatosságra intse Mike Tysont.

Legfrissebb hírek

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
13 órája

Profi ökölvívás: 46 évesen visszatér Manny Pacquiao

Ökölvívás
2025.05.21. 20:30

Tommy Fury lesz a sztár az TV2 Play első bokszközvetítésében

Ökölvívás
2025.05.09. 14:48

Visszatér a ringbe Manny Pacquiao – sajtóhír

Ökölvívás
2025.05.09. 09:21

Profi boksz: nem Tysontól kapta a legnagyobb pofonokat Lennox Lewis

Ökölvívás
2025.05.01. 14:20

Gyász: elhunyt George Foreman, minden idők legidősebb nehézsúlyú világbajnoka

Ökölvívás
2025.03.22. 08:54

Érik a harmadik meccs: Bivol visszavágott Beterbievnek

Ökölvívás
2025.02.23. 09:50

Profi boksz: ebből még trilógia is lehet – újra összecsap Beterbiev és Bivol

Ökölvívás
2025.02.22. 11:53
Ezek is érdekelhetik