Ökölvívás: 33 évesen befejezi a WBC korábbi világbajnoka

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.10. 12:58
null
Olekszandr Gvozdik befejezte pályafutását (Forrás: Twitter)
Visszavonul Olekszandr Gvozdik ukrán profi ökölvívó, a Bokszvilágtanács (WBC) korábbi félnehézsúlyú világbajnoka.

Az öklöző 33 évesen döntött így, ezt ügynöke, Egis Klimas hozta nyilvánosságra közösségi oldalán, s egyúttal sok sikert kívánt neki a civil életben.

Gvozdik már az amatőrök között is sikeres volt, a londoni olimpián bronzérmet nyert, a 2013-as nyári Unversiadén pedig aranyérmes lett a 81 kilogrammos kategóriában, majd 2014-ben profinak állt.

A hivatásosok között is megtalálta a számítását, 2018 decemberében már világbajnoki címmeccsen léphetett szorítóba és legyőzte a címvédő amerikai Adonis Stevensont. A WBC övét egyszer védte meg, majd tavaly októberben technikai KO-val kikapott az orosz Artur Betyerbijevtől.

Mint később kiderült, a vesztes címmérkőzés volt karrierje utolsó találkozója.

Legfrissebb hírek

Rekordösszeg, az IBA vb-jén nyolcmillió dollárért bokszolnak a férfiak

Ökölvívás
2025.10.02. 16:23

Max Schmeling, a fehér bombázó

Népsport
2025.09.28. 08:53

Akilov Pilip: A Jóisten hozott Magyarországra

Ökölvívás
2025.09.26. 11:18

Emléktáblát avattak Joe Bugner világbajnok profi ökölvívó szegedi szülőházán

Ökölvívás
2025.09.24. 12:39

Távozik a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség elnöke

Ökölvívás
2025.09.18. 19:58

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.14. 23:25

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
2025.09.14. 10:05

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.13. 17:15
Ezek is érdekelhetik