Ökölvívás: Davis Gamboa legyőzésével könnyűsúlyú világbajnok

profiboksz.hu profiboksz.huprofiboksz.hu profiboksz.hu
Vágólapra másolva!
2019.12.29. 11:32
Az amerikai Gervonta Davis technikai K. O.-val legyőzte Atlantában a kubai Yuriorkis Gamboát, ezzel elhódította a WBA bokszszervezet gazdátlan könnyűsúlyú világbajnoki övét.

A 2004-es olimpiai bajnok Gamboa legnagyobb esélye kis túlzással a mérlegelés volt, a korábbi nagypehelysúlyú világelső Davis ugyanis egy órán át küszködött, hogy hozni tudja a súlyát, és hivatalos minősítést kapjon a találkozó.

A szervezet rangsorában első és második helyen álló bunyósok csatáját erőteljesen kezdte a sokkal esélyesebb Davis, a kubai (szintén ex-világbajnok) Gamboa már a második felvonásban a padlón találta a magát. A 25 éves amerikai ezt követően is fölényben volt, miközben Gamboa lábával gondok akadtak, emiatt látványosan lelassult. A találkozót követően a kubai elmondta, attól tart, hogy a második menetben megsérült, talán el is szakadt az Achilles-ína.

A nyolcadik etapban újra számolni kellett Gamboára, s már-már úgy tűnt, pontozással dőlhet el a találkozó, Davis végül mégis le tudta idő előtt zárni a küzdelmet. A 12., záró menetben újra földre küldte riválisát, akit le is léptetett a vezetőbíró, így technikai K. O.-val nyert Davis.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt George Foreman, minden idők legidősebb nehézsúlyú világbajnoka

Ökölvívás
2025.03.22. 08:54

Érik a harmadik meccs: Bivol visszavágott Beterbievnek

Ökölvívás
2025.02.23. 09:50

Profi boksz: ebből még trilógia is lehet – újra összecsap Beterbiev és Bivol

Ökölvívás
2025.02.22. 11:53

Már csak két mérkőzésen szállna ringbe Olekszandr Uszik

Ökölvívás
2025.02.13. 10:05

KO-győzelme után egy héttel elhunyt Paul Bamba bokszvilágbajnok

Ökölvívás
2024.12.28. 13:37

Tyson Fury: A bírók karácsonyi ajándékot adtak Usziknak

Ökölvívás
2024.12.22. 09:59

Uszik egyhangú pontozással legyőzte Furyt Rijádban

Ökölvívás
2024.12.22. 01:13

Kovács Richárd a profi ökölvívók között is kipróbálná magát 2025-ben

Ökölvívás
2024.12.20. 14:29
Ezek is érdekelhetik