Kovács István kapcsolata az amatőr ökölvívással Tokióban véget ér

– Létezik még amatőr ökölvívás?
– Jelenlegi formájában alig. De az amatőr bunyó nem most indult el lefelé, az olimpia és az ökölvívás már a hidegháború alatt megfertőződött azzal, hogy a szocialista országok sportdiplomáciája ott élt vissza a pontozás adta lehetőségekkel, ahol csak tudott. A végén a KGB-s vonal került a nemzetközi szövetségekben vezető pozíciókba, így az AIBA-ban a Stasi-vezér főtitkár, Karl-Heinz Wehr vagy Európában a bolgár Emil Zsecsev. Szép lassan nézhetetlenné és élvezhetetlenné tették a sportágat. És például a pontozógépeken nevelkedett keletnémet bunyósokat hozták helyzetbe. Tartotta magát néhány ország, mint Kuba vagy Amerika, és a bunyósaik hozták a színt, de összességében ellaposodott a sportág. Miközben az amatőr műfaj eredendően azért jött létre, hogy kinevelje a későbbi profikat, a profi sportnak legyen biztonságos előszobája.

– A NOB a nyolcvanas években már kongatta a vészharangot, és folyamatosan változtatásra kényszerítette az AIBA-t. Elég biztonságos lett így az amatőr boksz, nem?
– Meg is szűnt az előszoba jellege, és nem is érdekel senkit. Velem is mindent kipróbáltattak, még öt pontozónál kezdtem húszpontos rendszerben, bokszoltam háromszor három, ötször kettő és négyszer két percet, fejvédőben és anélkül, tízunciás kesztyűben és nyolcunciásban, a pontozási stratégiákról nem is beszélve, volt, hogy egy-két pont esett, máskor meg ötven, már akkor abnormális állapotok uralkodtak.

– Ma meg végképp, hiszen már a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetséget sem tekinti partnernek a művelt világ.
– Mert az egykori KGB-s banda után megjelent a gazdasági réteg, távol-keleti és volt szovjet bűnözők, akiket a sportdiplomácia már nem érdekelt, csak a lóvé. És félprofi szervezeteket erőltettek rá az amatőr bokszra azok, akik korábban kifejezetten tiltották a hivatásosokkal való kapcsolatot. Emiatt aztán nemcsak nálunk, hanem máshol is elértéktelenedett a sportág. Csak ott működik, Angliá­ban vagy Amerikában, ahol olyan, mint amilyennek életre hívták: segíti a profivá válást.

– Rio után a NOB-nak már mindenképpen lépnie kellett?
– Az AIBA pechjére Thomas Bach NOB-elnök akkor látogatott ki az ökölvívótornára, amikor belefuthatott az egyik legnagyobb csalásba, amelyből egyébként nem volt sok, a háromszázból talán öt, de a kevés is megengedhetetlen.

– És a NOB bekeményített.
– Bachék úgy döntöttek, hogy nem adnak több pénzt az AIBA-nak. De ott abból addigra már annyi volt, hogy ez az AIBA-t abszolút nem érdekelte, és gond nélkül újraválasztotta elnöknek az üzbég bűnözőt, Gafur Rahimovot. Ha a NOB tartja a szavát, ma már nem is lenne az olimpián boksz, ami 1912 óta nem fordult elő. De mert a boksz alapsportág, szerencsére erre végül nem került sor. És ha már van ugróasztal, és lassan a téli olimpián is lesz mondjuk hólapátolás, ez az ökölvívás maradása mellett lett érv.

– A NOB képtelen lenne bokszversenyt rendezni?
– A NOB nem rendező, hanem felügyelő szerv – az egyes sportágak versenyeit a saját szakszövetségeik bonyolítják le az olimpiákon is. Kivéve Tokióban az ökölvívásét. Ezért kénytelenek voltak létre hozni egy testületet, amely sínre rakja az olimpiai tornát.

– És ennek lett a tagja.
– Igen, mégpedig Marius Vizernek köszönhetően, aki a cselgáncs nemzetközi szövetségét vezeti.

– Fél éve minden sportágban mindent lehetett tudni Tokió­ról, az ökölvívásban viszont még a férfi súlycsoportokat és a kvalifikáció menetét sem.
– Ezért jöttünk össze mi, tizen-egynéhányan. Vezetőnk a FIG-elnök japán Vatanabe Morinari, a tornasport megreformálója, aki a saját sportágában gyakorlatilag kiküszöbölte a csalás lehetőségét. Arra gondoltak, hogy ez működne a bokszban is.

– Egy évvel az olimpia előtt?
– Vatanabe úr saját bevallása szerint szamuráj, aki a felettesétől, Thomas Bachtól feladatot kapott, amire kötelezően igent mondott. De belátta, hogy ő nem ért a bunyóhoz, és a tornában bevált módszerekkel itt nem megy semmire. Ő talált rá Marius Vizerre, a dzsúdó mégiscsak küzdősport, és már voltak a bizottságban vagy hárman. De bokszoló nem volt köztük, nem is lehetett, mert az AIBA-t már régen kidobták a NOB-ból. És akkor elkezdtek külső segítséget keresni. Engem mint WBO-alelnököt találtak meg, négy-öt pályán kívüli mellett vagyunk a bokszból úgy tízen, például két amerikai az ottani amatőr versenyek szervezői közül, a hatszoros világbajnok indiai kishölgy, Mary Kom, egy német bokszmenedzser, az angol amatőr szakág felügyelője, egy pakisztáni edzőnő és még egy bíró is. Na, így festünk, szép színes társaság.

– És mi lesz Tokióban?
– Nagyon egyszerű a cél: Tokióban az a tizenhárom sportoló nyerje meg a súlycsoportját, aki a legjobb.

– Valóságos csoda lenne.
– Rögzítsük, mi nem hosszú távon akarjuk reformálni a bokszot, beérjük annyival is, hogy tüzet oltunk, és az olimpián minden rendben lesz. A menetidőn, a kesztyű méretén, azaz a fundamentumon nem változtatunk. Már eldőlt, hogy profi bírók nem lesznek, kijelöltük a súlycsoportokat, a kvalifikációs tornák helyszínét és időpontját, és már a bírók kiválasztása zajlik, de az nem egyszerű történet. Harminchat amatőr mérkőzésvezető-pontozóra lesz szükségünk, próbálunk találni a világban megfelelő minősítésű, bizonyíthatóan eddig nem korrumpálódó embert – akiket, nem vicc, a PricewaterhouseCoopers könyvvizsgálócég világít át. Én a profik közül válogatnék, de ebbe a NOB nem ment bele, igaz, a nagy profik aligha vállalnának el egy olimpiát, Joe Cortez például nem kockáztatná a renoméját egy amatőr tornán. Mert akkor többet nem kapna munkát Las Vegasban vagy Atlantic Cityben. De az idén már lesznek bíróink, és a kvalifikációs tornákon tapasztaltak alapján közülük kerülnek ki a Tokióban közreműködők.

– Kiemelés is lesz?
– Lesz, de persze nem az AIBA világranglistája alapján, a jekatyerinburgi vébé jegyzőkönyvét például elküldte az AIBA, de ki sem nyitottuk. A kvalifikációs tornák döntőseit fogjuk rangsorba állítani, ez lesz az irányadó a tokiói sorsolásnál, de ma még minden képlékeny.

– A bokszba is betörtek a Vatanabe-féle technikai újítások?
– Szerencsére itt ezeknek nem volt realitásuk. Az ütésérzékelő bokszkesztyűtől kezdve a Toshiba által a pontozóknak kifejlesztett gépig mindent javasoltak, ez utóbbi külön érzékeli az egyenest, a horgot és a felütést, és a kezelését olyan szerencsétlenekkel akarták elsajátíttatni, akik akkor is mellé nyomtak, amikor két gombjuk volt. Továbbá a bunyóban minden ütés ugyanannyit ér. Ezt nehéz azoknak elmagyarázni, akik negyvenéves korukig nem is láttak bokszmeccset. De már haladunk. És arról még ne is beszéljünk, hogy olyan elvont ötletek is voltak, hogy érzékelős pólóban legyenek a bunyósok, bár a fejükre nem tudom, mit szereltek volna, a pontozókat pedig a ring fölé akarták ültetni, hogy jobban lássanak.

– Megnéznék egy ilyen versenyt…
– Én is. Még szerencse, hogy van kiütés is, ott legalább nincs vita. Mármint általában, mert harminc éve Szöulban is kiütöttek egy koreait, azt újrabokszoltatták, és újra kiütötték. De mindegy, a bokszban nem a szabályokkal van a baj, hanem a nem fair alkalmazásukkal. De távol álljon tőlem az amatőr ökölvívás, amint véget ér az olimpia, elengedem a témát.

– Milyen minőségében tervez ott lenni az olimpián?
– Három helyről van akkreditációm: a NOB-tól, a MOB-tól mint felügyelőbizottsági tag, és persze az M4 Sporttól.

– Közvetíteni is fog?
– Igen, két sportágat viszek majd, az egyik természetesen az örök szerelem triatlon, a másik meg valami boksz…

– Még mindig a Fradi triatlonszakosztályának tagja?
– Persze, már túl vagyok öt ironmanen, mindegyiket Nagyatádon csináltam meg, én vagyok az egyetlen olimpiai bajnok, aki ezt elmondhatja magáról. De ez alighanem már az első teljesítésénél is így volt. Maratoniból tizennyolc van, háromszor például a New York-it futottam le, még a feleségemet is a futásnak köszönhetem.

– Jövő augusztusban ötvenéves lesz. Ironmannel ünnepel?
– Egyébként igen, mert Katától, a páromtól már most megkaptam ajándékba a regisztrációt Európa legnagyobb ironmanjére, a németországi Rothba. Tokió miatt Nagyatád jövőre úgyis kiesik, a Challenge Rothot viszont július elején rendezik, az még éppen belefér. Amúgy a háromezerötszáz hely egy perc alatt elkelt, Kata a nagyatádi szervezőkön keresztül tudta nekem elintézni az indulást.

– Bence fia már jó nevű profi ökölvívóbíró. Tokióban tehát ő nem lehet ott?
– Ott tényleg nem, ugyanakkor már Alekszandr Povetkinnek is vezetett mérkőzést, és nagy angol és német gálákon is működött. Az elején persze sokat segített neki, hogy az én fiam, de most már saját jogon hívják, ilyen fiatalon szerintem még senki sem futott be ekkora karriert, nagyon büszke vagyok rá. Az öccse, Geri is lejár bokszolni hobbiszinten, ő az IBS-en tanul még egy évig, aztán majd meglátjuk, mi lesz belőle. A kicsi, Zalán pedig huszonegy hónapos, és nagyszerűen összetartja a családot, ma például éppen Geri vigyáz rá.

– Csak a rend kedvéért: nemcsak a WBO-nak és a NOB-nak dolgozik, továbbá úszik, kerékpározik és fut, de tévézik és argentin steakhouse-okat is vezet.
– Ahhoz már öreg vagyok, hogy tévésként váltsam meg a világot, de nagyon szeretem csinálni. Szerencsére nem abból élek. Nagy mázlim, hogy amikor különváltam az éppen az FTC-t elnöklő Dámosy Zsolttól, a Boxutca éttermünkbe találtam egy minőségi vevőt az üzletrészére. Egyben nem tudtuk eladni, mert megkértük az árát, jól menő, jól felszerelt étterem volt. Zsolt része végül elkelt, és a társam csak annyit kért, hogy váltsunk profilt argentinra, ő ért hozzá, én ne szóljak bele, higgyem el, minden rendben lesz. És tényleg. Szerencsére ma már nem azért kell valamit elvállalnom, mert kell a pénz. Így aztán arra sem szorulok rá, hogy elmenjek a dzsungelbe, jégre lépjek, főzzek vagy énekeljek, távol tartom magam a celebvilágtól.

– Pedig amikor ez idehaza kialakult, szinte le sem jött a képernyőről.
– Igen, a profi karrierem elképesztően szép csomagolást is kapott az RTL Klubtól, de 2006-ban leváltam onnan, és azóta eldöntöttem, hogy erre nincs szükségem. Mint ahogyan a magyar ökölvívó-szövetség elnöke sem lennék, mert velejéig fertőzött közegnek érzem.

– A WBO-t viszont nem, ugye?
– A profi szervezetem a szívem csücske, ennek köszönhetően beutaztam nem is a fél, de az egész világot, ráadásul Paco Valcarcel elnök olyan jó barátom, hogy itt hosszú távon is tervezhetek. Ma már persze kicsit szelektálok a gálák között, tavaly csak regionális címmeccsből hatvannyolcnak voltam a supervisora, igaz, ebből világbajnoki csak négy volt. Európában én osztom be a küldést, ha akarnék, szinte minden hétvégén utazhatnék, de tizen-egynéhány hétvégénél többet nem akarok vállalni, a kisfiam miatt ennyi fér bele. Amióta megszületett, én kérem, hogy idejében szóljanak, ha kellek, korábban ez nem így volt, dolgoztam Japánban, Makaón, Kínában és csomószor Las Vegasban is.

– Hogyan látja magát öt év múlva?
– Nem tervezek előre. A gyerekeim szépen növögessenek, a vállalkozásaim rendben legyenek, a WBO-nak pedig egy életen át hálás leszek a lehetőségért, azt nem szeretném feladni. A hazai olimpiai mozgalomban már lemondtam a nagy kapukról, pedig anno úgy éreztem, a MOB-nak tudnék segíteni, de talán nem voltam elég jó politikus, sokat járattam a számat, és ez néhány embernek szúrta a szemét. Az amatőr ökölvívással való kapcsolatomnak pedig Tokióval vége lesz.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. december 14-i lapszámában jelent meg.)