Olimpia: nyáron döntenek a tokiói bokszversenyről

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.01.23. 11:37
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) júniusi, lausanne-i ülésén születhet döntés a jövő évi tokiói játékok ökölvívótornájáról, melyet jelen állás szerint nem szervezhet meg a sportág nemzetközi szövetsége (AIBA).

Az olimpiai sportokra szakosodott insidethegames.biz szakportál híre szerint múlt héten tartotta meg első ülését a NOB Nenad Lalovics vezette vizsgálóbizottsága, amely az AIBA helyzetével foglalkozik, ugyanakkor erre az ökölvívást irányító szövetségtől senkit sem hívtak meg. A NOB az üléssel kapcsolatban csak annyit közölt, hogy a vizsgálat folyamatban van.

Az ökölvívás 2020-as olimpiai szereplésével kapcsolatban jelenleg minden bizonytalan. A NOB, hosszas „fenyegetőzés” után, november 30-án fagyasztotta be kapcsolatát az AIBA-val, ami által kizárta a szövetséget az ötkarikás játékokról. Ugyanakkor Thomas Bach NOB-elnök azt ígérte, a versenyzőket nem éri majd hátrány és valamilyen formában biztosan megrendezik a boksztornát.

Az AIBA az utóbbi napokban többször is jelezte, hogy éppen az ökölvívókkal szemben nem tisztességes a jelenlegi helyzet, ugyanis semmilyen kiírás nincs még az olimpiai kvalifikációra sem, így a sportolókat bizonytalanságban tartják.

Az insidethegames.biz úgy tudja, a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál bíznak abban, hogy a júniusi NOB-ülésen minden kérdésre születik majd válasz, így akkor eldőlhet, milyen formában szerepel a sportág a tokiói programban, ki szervezi majd meg a versenyeket, s miként lehet kijutni az ötkarikás játékokra.

A NOB végrehajtó bizottsága a bokszszövetségtől kapott júliusi beszámoló áttanulmányozása után fagyasztotta be a kapcsolatot az AIBA-val, mert úgy ítélte meg, hogy több területen továbbra is komoly problémák vannak a szervezetnél. A legnagyobb bizonytalanságot az AIBA pénzügyi helyzete és gazdálkodása, valamint a november elején megválasztott elnök, az Egyesült Államokban Üzbegisztán vezető bűnözői között számon tartott Gafur Rakhimov személye okozza.

A kapcsolat befagyasztása azt jelenti, hogy a NOB azonnal felfüggesztette az AIBA-nak szánt kifizetéseit, a szövetség pedig nem használhatja az olimpiai ötkarikát és a 2020-as nyári játékok logóját sem. Az AIBA nem lehet kapcsolatban a tokiói játékok szervezőivel, a jegyeladásokat sem intézheti a sportág versenyeire, sőt, a kvalifikációs rendszert sem határozhatja meg, nem tervezhet tesztviadalt a japán fővárosba és az olimpiai bokszprogramot sem alakíthatja ki.

Legfrissebb hírek

A World Boxing kötelező nemi vizsgálatot vezet be

Ökölvívás
15 órája

Los Angeles 2028: megtartották az első csapatvezetői szemlét

Egyéb egyéni
2025.05.28. 15:38

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Az olimpiai ötödik magyar bokszolót újra műteni kell, lemarad a világbajnokságról

Ökölvívás
2025.05.19. 11:23

Tyson Fury Budapesten válaszolt a kérdésre – mikor tér vissza a ringbe….

Ökölvívás
2025.05.10. 11:29

Tommy Fury egyhangú pontozással verte meg Kenan Hanjalicot a történelmi bokszgálán

Ökölvívás
2025.05.09. 22:54

Száz pár bokszol a Hősök terén, Kokó és Madár is ringbe lép

Ökölvívás
2025.05.09. 13:55

Budapestre látogat a korábbi nehésúlyú bokszvilágbajnok Tyson Fury

Ökölvívás
2025.05.08. 17:34
Ezek is érdekelhetik