Profi boksz: Lomacsenko újabb lenyűgöző bunyója

Vágólapra másolva!
2017.08.06. 12:50
Ismét lenyűgöző teljesítményt nyújtva, ellenfelének gyakorlatilag esélyt sem adva őrizte meg a Bokszvilágszervezet (WBO) pehelysúlyú világbajnoki címét az ukrán Vaszil Lomacsenko (9–1–0, 7 KO).

A kispehelyből a mérkőzés kedvéért felugró Miguel Marriaga (25–3–0, 21 KO) zsinórban a második világbajnoki ütközetét veszítette el, egyben pedig elszenvedte karrierje első idő előtti vereségét is.

A találkozó elejétől Lomacsenko diktált, leginkább egyenesekkel kontroll alatt tartotta ellenfelét, és kézsebességének, valamint lábmunkájának köszönhetően gyakorlatilag akkor ütötte meg a kolumbiait, amikor csak akarta. A 3. menet elején egy egy balossal Lomacsenko földre küldte Marriagát, aki hamar felkelt és nem tűnt különösebben megfogottnak. A 4. menet elején egy vétlen fejelés következtében az ukrán bal szeme felszakadt és az 5. menetben is reklamált ellenfelének szabálytalanságai miatt, ám a sérülés nem okozott komolyabb problémát.

A 6. menetben Lomacsenko testen és felütésekkel többször keményen eltalálta kihívóját, majd a 7. menet végén egy balkezessel ismét padlóztatta a kolumbiait. Marriaga ugyan felállt és a sarkába sétált, ám Jack Reiss vezetőbíró beszüntette az egyre egyoldalúbbá váló összecsapást.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Érik a harmadik meccs: Bivol visszavágott Beterbievnek

Ökölvívás
2025.02.23. 09:50

Profi boksz: ebből még trilógia is lehet – újra összecsap Beterbiev és Bivol

Ökölvívás
2025.02.22. 11:53

Már csak két mérkőzésen szállna ringbe Olekszandr Uszik

Ökölvívás
2025.02.13. 10:05

KO-győzelme után egy héttel elhunyt Paul Bamba bokszvilágbajnok

Ökölvívás
2024.12.28. 13:37

Tyson Fury: A bírók karácsonyi ajándékot adtak Usziknak

Ökölvívás
2024.12.22. 09:59

Uszik egyhangú pontozással legyőzte Furyt Rijádban

Ökölvívás
2024.12.22. 01:13

Nem beszéltek, farkasszemet néztek – bizarr sajtótájékoztató Uszik és Fury visszavágója előtt

Ökölvívás
2024.12.20. 11:31

Kiderült, mikor rendezik a visszavágót a profi boksz félnehézsúlyú abszolút vb-címéért

Ökölvívás
2024.12.03. 13:26
Ezek is érdekelhetik