Boksz: McGregor nem várt sokáig, máris beszólt Tysonnak

Vágólapra másolva!
2017.07.26. 12:58
A legendás nehézsúlyú egykori világbajnok, Mike Tyson nemrég közölte, hogy Floyd Mayweather felnyalatja Conor McGregorral a padlót, melyet az ír UFC-bajnok természetesen nem hagyott szó nélkül. Az nem mondhatnánk, hogy túlságosan frappáns választ adott, leginkább csak anyagi helyzetével érvelt.

McGregor a közösségi médiát használta becsülete megvédésére, két üzenetet is címzett Tysonnak.

„Ez szép, Mike, de épp az új Don Kinget nézed, fiam. A pénz az enyém.”

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

 

„Hátralévő napjaidon a szavaidon fogsz rágódni, míg én homárt eszem.”

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

 

„McGregornak vége, kicsinálja őt Floyd. Amúgy is elszállt az agyam az egésztől, mert azt gondoltam először, hogy az MMA szabályait alkalmazzák majd. Arról kellett volna szólni az egésznek, hogy az ökölvívó le tudja-e győzni az MMA harcosát, nem igaz? Ez a szerencsétlen f.szkalap McGregor tehát egy olyan terepre téved, ahol még soha nem járt, és fel fogják vele nyalatni a padlót, ugyanis a másik oldalon Floyd áll majd, aki csipasz kora óta ezt csinálja, Conor viszont nem rúghat, nem alkalmazhat földre vitelt, semmi. Finoman szólva, nincs sok minden a kezében” – fejtette ki Mike Tyson a véleményét.

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Kiss Leventét kiütötték az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 18:07

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00

Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.07. 14:59
Ezek is érdekelhetik