Boksz: Nem kéne annyi vodkát vedelni! – mondják az orosznak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.13. 10:35
Lassan, de biztosan elharapódzik a hangulat a korábbi félnehézsúlyú bajnok Szergej Kovaljov és az őt tavaly véleményesen legyőző Andre Ward között, aki jelenleg az IBF/WBO/WBA-címeket őrzi.

A veretlen amerikai bunyós most például tudni véli valahonnan, hogy az orosz ökölvívó meglehetősen gyakran nézeget a pohár fenekére, és Ward edzője, Virgil Hunter szerint az alkoholizálás „jótékony hatásának köszönhető”, hogy Kovaljov az utóbbi két mérkőzésén már némileg fáradtabb formát mutatott, mint korábban.

„Nem lehet nyakló nélkül vedelni azzal a meggyőződéssel, hogy úgysem lesz hatással az ember teljesítményére. Ha belelátnánk a dolgok mélyébe, szerintem egyértelmű lenne mindenki számára, hogy a vodkázás miatt kopott meg mostanság Kovaljov” – vélekedett Hunter.

„Nem volt itt túledzettség, sőt, semmi más. Itt arról van szó, hogy tizenkét menetet keményen végig kell nyomni, viszont az nem működik, hogy valaki iszik, mint a gödény és úgy áll ki olyasvalaki ellen, mint Andre.”

Kovaljov válasza természetesen nem sokat késett:

„Jó, tehát szerinte piálok, akkor eszerint még úgy is le tudtam győzni Wardot, hogy el voltam ázva. Tehát piás voltam a mérkőzésen, és még úgy is legyőztem Wardot, csak a pontozók elcsalták a végeredményt. Vicces nagyon, amit Hunter mondott, ebből az következik, hogy részegen is meg tudom verni Wardot. Egyébként pedig nem igazak a vádjai, nem szoktam piálni, vigyázok az egészségemre.”

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Lennox Lewis mindenkivel bokszolt – és mindenkit elvert

Népsport
2025.09.02. 10:23

Smokin’ Joe kifüstölte ellenfeleit – elsöprő erejű balhorgai elől menekültek, nem sok sikerrel

Népsport
2025.08.16. 09:32

Gyász: két japán bokszoló is belehalt az ütésekbe

Ökölvívás
2025.08.10. 20:39

Fury most megint azt mondja, nem bokszol többet – nem lesz harmadik meccs Uszik ellen

Ökölvívás
2025.08.03. 12:10

Profi boksz: döntetlennel tért vissza a ringbe Manny Pacquiao

Ökölvívás
2025.07.20. 09:02

Vitathatatlan! Uszik másodszor is kiütötte Dubois-t

Ökölvívás
2025.07.20. 00:30

Letartóztatták a hétvégén Jake Paul ellen vereséget szenvedő korábbi bokszvilágbajnokot

Ökölvívás
2025.07.04. 21:41

Boksz: Fury harmadszor is összecsap Uszikkal

Ökölvívás
2025.07.03. 12:55
Ezek is érdekelhetik