Női ökölvívó Eb: három újonc a magyar csapatban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.08. 19:10
Kilenc versenyzővel utazik el a magyar válogatott a jövő héten kezdődő szófiai női ökölvívó Európa-bajnokságra, amelyen három újoncot is avat majd Kovács Mária vezetőedző.

A bolgár fővárosban debütál majd a felnőtt nemzeti csapatban Beri Krisztina, aki az 51 kilogramm magyar bajnoki címének megszerzésével vívta ki a jogot a szereplésre, illetve a múlt heti ob legtechnikásabb versenyzőjének megválasztott Pribojszki Kata (60 kg), valamint a 64 kg magyar bajnoki ezüstérmese, Korcsmáros Mercédesz.

A női boksz legsikeresebb magyar alakja, a többszörös világ- és Európa-bajnok Kovács Mária szintén újoncnak nevezhető, hiszen szeptemberi kinevezése óta ez lesz az első felnőtt világverseny, amelyen ő irányítja a magyar csapatot, segítőjével, Ancsin Katalinnal közösen.

A MAGYAR CSAPAT
48 kg:
Barankai Virginia
51 kg: Beri Krisztina
54 kg: Szűcs Szabina
57 kg: Nagy Kitti
60 kg: Pribojszki Kata
64 kg: Korcsmáros Mercédesz
69 kg: Oláh Eszter
75 kg: Nagy Tímea
81 kg: Szatmári Petra

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik