Ökölvívás: életfogytiglant kapott a világbajnok gyilkosa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.31. 12:41
Több mint 7 évvel az esetet követően életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte a Georgia állami bíróság a korábbi profi ökölvívó-világbajnok, Vernon Forrest gyilkosát.

A vádirat szerint 2009 júliusában Forrestet kirabolták egy benzinkútnál, majd az ezt követő autós üldözés után a gyanúsított legalább hétszer hátba lőtte a volt világbajnokot. Az ügyészség halálbüntetést kért volna Charmon Sinkfieldre, ám Forrest családja ezt elutasította, így a bíróság jogerősen feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélküli tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte.

Forrest, a váltó- és nagyváltósúly háromszoros világbajnoka karrierje során 44 mérkőzést vívott meg és csupán három alkalommal hagyta el vesztesen a szorítót. Utolsó mérkőzésén 2008. szeptember 13-án korábbi legyőzőjét, Sergio Morát verte meg egyhangú pontozással, és visszahódította a WBC világbajnoki címét.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
Tegnap, 0:21

Ünnepi pofonosztás a Hősök terén

Ökölvívás
2025.08.16. 22:42

Smokin’ Joe kifüstölte ellenfeleit – elsöprő erejű balhorgai elől menekültek, nem sok sikerrel

Népsport
2025.08.16. 09:32

A legendák velünk élnek – 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

Népsport
2025.08.16. 07:53

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
2025.08.16. 00:24

„Egy kézzel is kivégzem” – Erdei Zsolt és Kótai Mihály szópárbajjal hangol a szombati bokszmeccsükre

Ökölvívás
2025.08.14. 13:21

Tizenhat magyar bunyós utazhat Liverpoolba a vb-re

Ökölvívás
2025.08.13. 17:19

Böjte Csaba: A boksz igazi keresztény sport, hiszen jobb adni, mint kapni

Egyéb egyéni
2025.08.12. 12:41
Ezek is érdekelhetik