Ökölvívás: Harcsa és Darányi is aranyérmes a Bocskain

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.02.09. 01:11
Öt magyar versenyző közül ketten, Harcsa Zoltán (75 kg) és Darányi Zsolt (69 kg) hagyta el győztesen a ringet az 58. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékverseny szombati fináléiban, így a már pénteken biztosan aranyérmes Varga Miklóssal (60 kg) kiegészülve három kategóriában született hazai siker.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint telt ház várta Európa egyik legrangosabb amatőr versenyének idei fináléit, melyben magas színvonalú küzdelmek zajlottak a ringben.

Az már pénteken eldőlt, hogy a hét magyar döntős közül a két könnyűsúlyú nem lép majd szorítóba, miután Gálos Roland elődöntője közben kézsérülést szenvedett, így a kétszeres Európa-bajnoki harmadik Varga Miklós meccs nélkül nyeri az aranyat.

A másik öt hazai finalista közül elsőként az 56 kilogrammos Gálos Viktor lépett ringbe, s pontozásos vereséget szenvedett a kazah Adilet Kurmetovtól. A következő magyar pedig Darányi Zsolt volt, aki már a korábbi napokban is nagyszerűen teljesített, a torna egyik kellemes hazai meglepetését szolgáltatta, a döntőben aztán feltette a koronát addigi produkciójára. A nagyváltósúlyú (69 kg) fináléban ugyanis az orosz Tamerlan Magmedovval kellett összecsapnia, s nagy csatában, 2:1-es pontozással sikerült riválisát legyőznie.

Darányi sikere után jött a középsúlyú (75 kg) magyar-magyar találkozó, melyen az esélyek egyértelműen az olimpiai és világbajnoki ötödik, Európa-bajnoki bronzérmes Harcsa Zoltán mellett szóltak Bugyik Imre ellenében. Szántó Imre tanítványa nem is okozott csalódást és simán, 3:0-ra nyert.

A viadal utolsó döntőjében aztán Bernáth István a papírformának megfelelően kikapott az orosz Szergej Jegorovtól. A magyar csapat így három arany-, négy ezüst- és négy bronzéremmel zárta a versenyt, melynek legjobb hazai bokszolója Harcsa Zoltán, legjobb külföldi öklözője pedig a kazah Aslandbek Simbergenov (64 kg) volt.

58. BOCSKAI ISTVÁN NEMZETKÖZI ÖKÖLVÍVÓ EMLÉKVERSENY
DÖNTŐK
49 kg:
Laishram Devendro Singh (indiai)–Erzsan Zsomart (kazah) 3:0
52 kg:
Adilet Kurmatov (kazah)–Manuel Fabrizio Capai (olasz) 3:0
56 kg:
Jerzsan Ordebajev (kazah)–Gálos Viktor 3:0
60 kg:
Varga Miklós–Gálos Roland mérkőzés nélkül
64 kg:
Aszlandbek Simbergenov (kazah)–Manoj Kumar (indiai) 3:0
69 kg:
Darányi Zsolt–Tamerlan Magomedov (orosz) 2:1
75 kg:
Harcsa Zoltán–Bugyik Imre 3:0
81 kg:
Raszul Gadzsimagomedov (orosz)–Nurdaulet Zsarmanov (kazah) 3:0
91 kg:
Fabio Turci (olasz)–Erik Tlkanec (szlovák) 2:1
+91 kg:
Szergej Jegorov (orosz)–Bernáth István 3:0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik