Ökölvívás: Minden idők egyik legjobbja voltam - Haye

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.26. 07:44
Két héttel ezelőtt komoly vállműtéten esett át a korábbi cirkáló- és nehézsúlyú világbajnok David Haye. A hírek akkor arról szóltak, hogy nagy valószínűséggel a pályafutása a végéhez érkezett, a brit ökölvívó azonban úgy gondolja, van esély arra, hogy ne kelljen még szögre akasztania a kesztyűit.

Természetesen egy Vladimir Klicsko elleni visszavágó lenne az, amit újból megcélozna David Haye.

„Hosszú gyógyulási folyamat áll most előttem. Hat kapocs van a vállamban, és halvány lila gőzöm sincs, hogy hogyan tovább. Ha a karom teljesen rendbe jön, akkor természetesen a folytatásban gondolkodom. Még mindig úgy gondolom, hogy nem nyújtottam a legjobb formámat Vladimir ellen. Ha tudom majd folytatni, akkor szeretnék visszavágót ellene, de ez mind azon múlik, hogy ha ringbe is lépek, tudom-e hozni a régi formámat. Ha elvennénk Joe Frazier jobb horgát, vagy Muhammad Ali bal egyenesét, akkor teljesen más bunyósokat kapnánk és a Hayemaker nélkül én is csak a régi önmagam árnyéka lennék. Remélem úgy fognak rám emlékezni, mint a valaha volt egyik legjobb cirkálósúlyúra; talán Evander Holyfield mögött a második legjobbra" – nyilatkozta a brit klasszis.

„Soha nem én voltam a legnagyobb a ringben, de mindig bevállaltam a nagyobbakat is és elértem olyan dolgokat, amikben mások nem hittek; például, hogy világbajnok lettem. Ha ennyi volt, akkor elmondhatom, hogy elértem a gyerekkori céljaimat és nincs miért szégyenkeznem. Minden célom valóra vált, bele értve a vitathatatlan cirkálósúlyú címet is! Ha itt a vége, hát legyen...!" – tette hozzá Haye, aki korábban egyszer már bejelentette a visszavonulását.

www.profiboksz.hu

 

Legfrissebb hírek

A World Boxing kötelező nemi vizsgálatot vezet be

Ökölvívás
15 órája

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Profi ökölvívás: 46 évesen visszatér Manny Pacquiao

Ökölvívás
2025.05.21. 20:30

Az olimpiai ötödik magyar bokszolót újra műteni kell, lemarad a világbajnokságról

Ökölvívás
2025.05.19. 11:23

Tyson Fury Budapesten válaszolt a kérdésre – mikor tér vissza a ringbe….

Ökölvívás
2025.05.10. 11:29

Tommy Fury egyhangú pontozással verte meg Kenan Hanjalicot a történelmi bokszgálán

Ökölvívás
2025.05.09. 22:54

Tommy Fury lesz a sztár az TV2 Play első bokszközvetítésében

Ökölvívás
2025.05.09. 14:48

Száz pár bokszol a Hősök terén, Kokó és Madár is ringbe lép

Ökölvívás
2025.05.09. 13:55
Ezek is érdekelhetik