Ökölvívó ob: meglepő eredmény három súlycsoportban
A program első két fináléja a várt eredményekkel zárult, mivel a hajdúsámsoni Ungvári István (49 kg) és a hazai ringben szereplő Kalucza Norbert (52 kg) is az esélyeknek megfelelően elhódította a bajnoki címet. A folytatásban következett a tavalyi világbajnokságon és az idei kvalifikációs versenyen is szerepelt Nagy Krisztián Könnyű Róbert elleni pehelysúlyú (56 kg) meccse, amelyen egyértelműen előbbi számított favoritnak, ám Könnyű ezúttal jobb volt, s 18:15-re nyert.
Az újabb meglepetésre egészen a 81 kg-os fináléig kellett várni, addig ugyanis a hazai mezőnyben a 60 kg-ban hosszú évek óta egyeduralkodó Varga Miklós és a 69 kilogramm 2010-es Európa-bajnoka, Bacskai Balázs is magabiztos pontozásos győzelmet aratott. „Köztük” a kétszeres világbajnoki bronzérmes Káté Gyula visszavonulása után üresen maradt 64 kg-os „trónt” a fiatal Vadász András szerezte meg Bangó Edvárd 11:8-as legyőzésével, majd később az olimpiai ötödik Harcsa Zoltán meccs nélkül védte meg a 75 kg-ban őrzött titulusát.
Félnehézsúlyban aztán a mindössze 17 éves, junior Európa-bajnok Hámori Ádám egészen kiváló teljesítményt nyújtva egyértelmű győzelmet aratott az előzetesen esélyesebbnek ítélt, ráadásul a hazai közönség által is támogatott Nagy Péter ellen. A nagyon jó érzékkel bokszoló, riválisát pontos, kemény ütésekkel rendre eltaláló kőszegi tinédzser 13:10-re győzött.
A nehézsúly (91 kg) évek óta legjobb magyarja, Darmos József a legnagyobb név, aki veszített szombaton: a győri színekben versenyző kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes versenyző a debreceni Deél Szabolccsal hullámzó meccset vívott, amelynek végén utóbbi 13:10-re nyert.
„Az igazi meglepetés számomra ötvenhat, hatvannégy és nyolcvanegy kilogrammban történt, Darmos Deél elleni veresége benne volt a pakliban. A fiatal Hámori Ádám teljesítményét egyértelműen ki kell emelni, igaz, korábban is megmutatta már, hogy jó bokszoló – mondta az MTI-nek a szombati napról Kovács László szövetségi kapitány, aki összességében elégedett az ob-n látottakkal. – Örülök, hogy sok fiatal nagyon jól bokszolt, megmutatta, hogy lehet rá számítani. Azt persze hangsúlyozni kell, hogy a válogatottsághoz hosszú távon kell jól teljesíteni, többek között az edzőtáborokban, s majd a februári Bocskai Emlékversenyen is.”
| DÖNTŐK |
| 49 kg: |
| Ungvári István (Harangi SE)–Lakatos István (KSC) 16:10 |
| 52 kg: |
| Kalucza Norbert (DVSC)–Szőrös Márk (Salgótarján) 19:11 |
| 56 kg: |
| Könnyű Róbert (Egri SI)–Nagy Krisztián (Szolnok) 18:15 |
| 60 kg: |
| Varga Miklós (Harangi SE)–Fodor Milán (Vasas) 16:9 |
| 64 kg: |
| Vadász András (KSI)–Bangó Edvárd (Salgótarján) 11:8 |
| 69 kg: |
| Bacskai Balázs (Vasas)–Klasz Árpád (Unió Kispest) 24:14 |
| 75 kg: |
| Harcsa Zoltán (Unió Kispest)–Csutak Dániel (KSI) mérkőzés nélkül |
| 81 kg: |
| Hámori Ádám (Kőszeg)–Nagy Péter (DVSC) 13:10 |
| 91 kg: |
| Deél Szabolcs (DVSC)–Darmos József (Győri Gladiátor) 13:10 |
| plusz 91 kg: |
| Bouquet Bence (Unió Kispest)–Hrabovszki Zoltán (Haladás VSE) 12:2 |

Max Schmeling, a fehér bombázó

Akilov Pilip: A Jóisten hozott Magyarországra

Távozik a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség elnöke

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n




