Ökölvívás: Erdei március 12-én a WBA övéért mérkőzhet - sajtóértesülés

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.01.03. 13:36
Sajtóértesülések szerint Erdei Zsolt március 12-én a spanyol Gabriel Campillo ellen mérkőzhet meg a Bokszvilágszövetség (WBA) félnehézsúlyú világbajnoki övéért a New York-i Madison Square Gardenben.

A monokli.com magyar szaklap tájékoztatása szerint a boxrec internetes adatbázisban már mindkét öklöző névjegyéhez beírták a találkozót, igaz, azzal a megjegyzéssel, hogy elképzelhető változás, s egyik fél menedzsmentje sem erősítette meg még hivatalosan a hírt.

A Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú övét csaknem hat évig birtokló Erdei tavaly novemberben a kenyai Samson Onyango ellen tért vissza a ringbe, s a nyolcmenetes találkozón egyhangú pontozással győzött.

A 36 éves veretlen (32 győzelem) magyar öklöző 2009 novemberében az olasz Giacobbe Fragomeni legyőzésével a Boksz Világtanács (WBC) cirkálósúlyú vb-övét is megszerezte, így ő lett az első magyar, aki két súlycsoportban is profi világbajnok lett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik